A vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának egyik élcsapata fogadta a Dunavecse gárdáját az idei ősz harmadik fordulójában, ahol ideális labdarúgóidőben, Soós Péter öt remekbe szabott találatával és Katona Dani gyönyörű szabadrúgás góljával 6-1-re nyertek a hazaiak.
Oktatófilmbe illő hazai támadás futott végig a pályán, amikor Gubányi játékos-edző önzetlenül, de már gólhelyzetből még keresztbe tálalt Soós Péter elé, aki a kapuba passzolta a labdát (1-0).
A negyedóra végén aztán zavar keletkezett a hazai védelemben is, amikor talán másodjára Holczimmer átlövésből a tizenhatos körtéjéből lőtt elementáris erejű gólt (1-1).
Teátrális, ajtó-ablak helyzeteket hagytak ki a haziak a folytatásban, aztán szerencsére másolták is első találatukat. Ezúttal Frei Marci volt rendkívül önzetlen - mert ő szolgálta ki Soós Petit, amikor szinte tálcán tálalta a labdát csapatuk gólvágója elé (2-1). Aztán szerencsére a vendégek még nagyobb helyzetben rontottak - ezúttal csak a kapussal álltak szemben, de mellé gurították a labdát.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Gubányi edző harcolt ki büntetőt, amiből Soós már mesterhármast jegyezhetett (3-1). Majd Fekete Máté robogott el a bal oldalon, középre gurítását pedig Soós Peti kotorta a hálóba (4-1). Mesternégyes!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A második játékrész elején Magyar Márk szolgálta ki önzetlenül a csapat gólgyárosát, Soós Peti pedig élt a lehetőséggel (5-1).
A mérkőzés finisében aztán Katona Dávid szabadrúgásból szerzett látványos gólt, beállítva ezzel a 6-1-es végeredményt.
Bátyai SE - Dunavecse 6-1 (4-1)
70 néző, vezette: Csire Róbert
Bátya: Jelencsity T.-Gyutai G. (Katona D.), Boros M. (Markó G.), Fekete G.-Frei M., Gubányi F. (Kasi R.), Varga Á., Magyar M., Szabó I. (ifj. Gubányi F.) - Soós P. (Harangozó D.), Fekete M. (Korsós Á.)
Edző: Gubányi Ferenc
Gólszerző: Soós Péter (1-0) a 3., Holczimmer Patrik (1-1) a 14., Soós Péter (2-1) a 25., Soós Péter (3-1) a 38., Soós Péter (4-1) a 44., Soós Péter (5-1) a 47., Katona Dávid (6-1) a 88. percben.