Október 18-án, szombaton délelőtt a Bács-Kiskun vármegyei U19-es labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának rangadóját Kalocsán játszották, ahol a csoport második helyén álló hazaiak, a listavezető Csólyospálos gárdáját fogadták. A végig izgalmakkal bővelkedő, magas színvonalú találkozón a mérkőzés utolsó perceiben fordították a maguk javára 2-1 arányban a vendégek.
A csoport éllovasaihoz illő, igazán méltó játékkal rukkolt ki mindkét együttes. A vendégek igazán jó kiállású fiataljai nem véletlenül várták a mezőny éléről a 8. fordulót, hiszen az ezt megelőző hét forduló során már 45 gólnál tartottak. Ugyan a hazaiak szerezték meg a vezetést az első játékrész hajrájában, amikor Sztojka Kevin futotta le védőjét a jobb oldalon, majd a vetődő Menyhárt kapus mellett kilőtte a vendégek kapujának jobb alsó sarkát (1-0).
A fordulás után a vendégek Kovács révén az 50. percben egalizálták a mérkőzés állását, amikor a jó kiállású támadó a hosszú saroknál a késlekedő Szettele kapus mellett a kapunkba gyömöszölte a labdát (1-1). Az egyenlítő gól meghozta a vendégek nyerési kedvét, amely után a csólyospálosi gárda megszerezte a találkozó 90. percében második találatát is. Ismét a gólerős Kovács Kevin volt a gólszerző, a találkozó utolsó percében a kapunkba helyezte a labdát (1-2).
Ugyancsak az utolsó perc történései közé tartozott, hogy a hazaiak kezezés miatt a lefújás percében még büntetőhöz is jutottak, amikor egy vendég védő kezére pattant a labda. Tizenegyes! A büntetőhöz Réfy Mór állt oda, amit sajnos el is hibázott, illetve a vendégek kapusa, Menyhárt gyors vetődéssel megfogta Réfy büntetőjét.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Méhecskék SE-KFC – Csólyospálos 1-2 (1-0)
vezette: Lénárd Tamás
Méhecskék SE: Szettele Á. - Serényi R., Réfy M., Kolompár Z. (Szávai Zs.), Szabadi O. - Sztojka D., Molnár L., Serfőző B., Tóth B. - Tapolcsányi D. (Kornóczi Zs.), Tamási Zs. (Serényi V.)
Edzők: Faragó László, Gojtán István
Gólszerző: Sztojka Dominik (1-0) a 39., Kovács Kevin (1-1) az 50., Kovács Kevin (1-2) a 90. percben.
FOLYTATÁS OKTÓBER 26-ÁN, VASÁRNAP DÉLELŐTT 10 ÓRAI KEZDÉSSEL IZSÁKON.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.