2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Miskén megkezdődött a kereskedelmi központ kialakítása – Fedett piac is kiegészíti majd a szolgáltatást

Zsiga Ferenc  |  2019. 01. 02., 10:42

Miskének mindeddig nem volt egy olyan szolgáltató központja, ahol a helybéliek egy helyen elintézhetnék a szokásos napi bevásárlásaikat, ugyanitt helyi őstermelőktől vehetnék meg a friss árut. Ebben történik most előrelépés. A volt idősek otthonát egy kis kereskedelmi központtá alakítják, az épület mellett piac, fedett árusítóhelyek kialakítását tervezik, ugyancsak pályázati forrásból.

„A jelenleg dohányboltnak helyet adó volt idősek otthona épületegyüttes tetőszerkezetének megerősítését, újra cserepezését már az idén megoldottuk, de a munkálatok itt nem állnak meg” – tájékoztatta portálunkat Illés Attila.


Forrás: Zsiga Ferenc

A polgármester elmondta: a cél az, hogy a községházához közeli, volt idősek otthonából egy olyan kis

kereskedelmi központot alakítsanak ki, ahol a kisebb-nagyobb bevásárlások elvégezhetők,

a központ mellett piacon árusított helyi termékek is elérhetők legyenek majd - mondta a polgármester.

„A 2019. év még látványosabb változást hoz, ugyanis megtörténik az épület ajtóinak és ablakainak cseréje, a teljes körű külső szigetelés, majd a nemes vakolat felhelyezése. Ezekre a munkálatokra a Jövőnk Energiája Terület - és Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) pályázatán elnyert 15 millió forint nyújt fedezetet.

Egy újabb pályázat benyújtásával szeretnék elérni, hogy a kis kereskedelmi központ közvetlen szomszédságában egy olyan piacot alakítsunk ki, ahol részben fedett árusítóhelyeken a helyi termelők értékesíthetik majd terményeiket"

– tájékoztatott Illés Attila, Miske község polgármestere.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK