Április 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik Ferenc pápa temetési szertartása a vatikáni Szent Péter téren. A világ első latin-amerikai egyházfője 88 éves korában hunyt el, búcsúztatására több mint 200 ezer hívő és számos állami vezető érkezett Rómába.
Ferenc pápa, a katolikus egyház 266. vezetője, 2025. április 21-én hunyt el agyvérzés és szívelégtelenség következtében. A Vatikánban azonnal megkezdődtek a temetési előkészületek, és a hagyományoknak megfelelően kilencnapos gyászidőszak vette kezdetét.
A temetési szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezeti, akit maga Ferenc pápa bízott meg e feladattal még februárban.
A szertartás során a pápa koporsóját a Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikába szállítják, ahol végső nyugalomra helyezik.
Ez a döntés eltér a korábbi pápák hagyományától, akik általában a Szent Péter-bazilikában nyugszanak.
Ferenc pápa azonban különleges kapcsolatot ápolt a Santa Maria Maggiore-bazilikával, és már életében jelezte, hogy ott szeretne nyugodni .
A temetésen több mint 200 ezer hívő vesz részt, és 160 ország delegációja képviseltette magát, köztük 12 uralkodó, 52 államfő és 12 miniszterelnök. A gyászszertartás során a pápa koporsóját fehér rózsákkal díszítették, és a szegények, akiket Ferenc pápa mindig is támogatott, külön helyet kapnak a búcsúztatáson.
Ferenc pápa temetése nemcsak egy korszak végét jelenti a katolikus egyház számára, hanem emlékeztet arra is, hogy az egyházfő mindig a szegények és a peremre szorultak mellett állt, és reformjai révén igyekezett közelebb hozni az egyházat a hívekhez.
Kalocsán április 24-én a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban dr. Bábel Balázs érsek mutatott be hálaadó szentmisét az elhunyt Szentatyáért.
A szertartáson három paptársa koncelebrált, és jelen voltak a főegyházmegye papjai, intézményeinek vezetői, a kalocsai női szerzetesrend tagjai, az érseki hivatal munkatársai, valamint a városi önkormányzat képviselői is.
A szertartás lehetőséget adott a híveknek, hogy közösen emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról, valamint imádkozzanak lelki üdvéért.
A teljes szertartás a Belvárosi Plébánia youtube csatornáján tekinthető meg.
Források: Vatican News; Index.hu; 24.hu
Borítókép: Szajki Bálint / 24.hu
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.