Az iskola gépei a Stanford University által kezdeményezett nemzetközi együttműködésben vesznek részt, sőt magánszemélyek gépeit is bekapcsolják, de a tavaszi szünetben ők is szabadságra mennek. A gépek közti munkaversenyben a kalocsai „robothadsereg” a nemzetközi mezőny első 4%-ába került eddigi teljesítményével!
Az iskola gépparkja munkanapokon bedolgozott a Stanford University Folding@home nevű kezdeményezésébe, a koronavírus elleni vakcina fejlesztéshez.
A gépek mától pihenőre mennek, mert a szünetben nem dolgozhatnak a rendszergazda felügyelete nélkül – derül ki a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Facebook-oldalán ma közzétett bejegyzésből, amely az eddigi 8 munkanap eredményeit is összegzi:
Összesen 87 CPU dolgozott és 729 feladatot teljesített.
A RÉSZTVEVŐ KÖZEL 250.000 CSAPAT KÖZÜL EZ IDŐ ALATT BEKERÜLTEK AZ ELSŐ 10.000-BE, 3265417 ÖSSZPONTSZÁMMAL.
Ezzel a csapat a mezőny legnagyobb teljesítményt nyújtott 4%-ába került, amihez külsős segítők számítógép-kapacitásai is hozzájárultak. Ez abból derült ki, hogy a posztban köszönetet mondanak a segítőknek is:
Köszönjük azoknak is akik csapatunkat erősítették saját számítógépük teljesítményével!”
Az iskolának nem ez az egyetlen akciója, amellyel modern technológiát mozgósítanak a koronavírus elleni küzdelemben, ugyanis az intézmény 3D-nyomtatóit is hadrendbe állították, amelyek segítségével orvosi maszkokat készítenek a kalocsai kórház részére.