2025. 11. 17. hétfő
Gergely, Hortenzia
: 385 Ft   : 331 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk
   NAPI GYORS: 2024. november 25.
2024. 11. 25., 08:27
Autók tűntek el, ezúttal Baján
Lopás, jármű önkényes elvétele és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt vettek őrizetbe egy 26 éves férfit a bajai rendőrök.

A gyanúsított először egy autót kötött el az egyik helyi panzió elől október 20-án este. A sértett tusolt, amikor a tolvaj belopódzott a lakásba, és ellopta a szekrényről a kocsi indítókulcsát, majd elvitte azt. A fürdés után boltba indult a férfi, amikor észrevette, hogy nem áll az autó az épület előtt, ezért értesítette a rendőröket.

A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek és tanúkat hallgattak ki, aminek eredményeként pár órán belül előkerült a kocsi és a tolvaj is. Kiderült, hogy az elkövető szintén a panzió egyik lakója, ezért könnyedén meg tudta szerezni a kulcsot. Ráadásul a kocsira egy másik autó rendszámát tette fel, majd leparkolt vele az egyik utcában. Szerencsétlenségére mire visszaért a panzióhoz, már várták a rendőrök, hogy elszámoltassák. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt.

A tolvaj azonban nem tanult a hibájából: három héttel később az egyik szórakozóhely elől, egy lezáratlanul felejtett autóból vitt el egy karkötőt, egy karórát és egy pénztárcát. A sértett bankkártyájával többször is vásárolt, összesen 100 000 forint értekben. Pár nappal később pedig ismét elkötött egy kocsit, ez esetben a tulajdonos a járműben tartotta a pótkulcsot, így tudta megszerezni a tolvaj. Az autót körözni kezdték a rendőrök, és ez alkalommal is megtalálták pár óra alatt, ahogy a tolvajt is. A férfit a gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a nyomozók, és vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményt is.

Forrás:police.hu

444
   TEGNAPI GYORS
2025. 11. 16., 05:55
A tolerancia nemzetközi napja – A megértés, elfogadás és nyitottság ünnepe
November 16-án világszerte a tolerancia nemzetközi napját ünnepeljük, amelyet az ENSZ hívott életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a békés együttélés, a kölcsönös tisztelet és az elfogadás fontosságára. Még >>>
   TEGNAPELŐTTI GYORS
2025. 11. 15., 05:44
Miske közösen készül az ünnepekre – kreatív lakossági felhívás indult a faludíszítésre
Miske idén is közös összefogással szeretné ünnepi díszbe öltöztetni a falut Még >>>
2025. 11. 15., 05:41
Sherlock Junior vetélkedő a rendőrségen – mini nyomozók lepték el a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságot
Csütörtökön igazi nyomozói hangulat uralkodott a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, ahol a helyi iskolák tanulói mérhették össze tudásukat a Sherlock Junior vetélkedőn. A diákok egy kitalált bűntény megoldásán dolgoztak – profi körülmények között. Még >>>

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK