A poszt szerint egy bajai férfi 9-én hajnalban véget akart vetni az életének.
EGY SZIKÉVEL MEGSEBESÍTETTE MINDKÉT CSUKLÓJÁT, MAJD MEGGONDOLHATTA MAGÁT, ÉS FELHÍVTA A 112-ES SEGÉLYHÍVÓ SZÁMOT.
Miután kiderült, hogy mit tett, azonnal konferenciahívásban beszéltek vele a mentősök és rendőrök.
Miközben a mentősök telefonon nyújtottak neki segítséget, mindkét szervezet azonnal elindította az egységeket a lakóhelyére.
ELŐSZÖR A BAJAI RENDŐRÖK ÉRTEK A HELYSZÍNRE, AKIK AZONNAL BEMENTEK AZ INGATLANBA. A FÖLDÖN FEKVE TALÁLTÁK A FÉRFIT, AKINEK A KEZÉN AZONNAL NYOMÓKÖTÉST ALKALMAZTAK.
A bejegyzésből kiderül:
PILLANATOKKAL KÉSŐBB MEGÉRKEZTEK A MENTŐSÖK IS,
akik a férfit – stabilizálását követően – kórházba szállították.
Az első hozzászólást is a rendőrség tette, amelyben a +36-80/20-55-20-as számon elérhető kríziskezelő telefonos szolgáltatásukra és a Kék vonal weboldal szlgáltatásaira hívják föl a figyelmet:
Fontos, hogy tudd: mindig van remény és segítség! Az életben mindannyiunk számára előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a terhek elviselhetetlenné válnak. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy ne maradj egyedül ezekkel az érzésekkel. Beszélj a családoddal, barátaiddal, vagy fordulj szakemberhez! Egy megértő fül, egy segítő kéz sokszor csodákat tehet, és segíthet kilábalni a legnehezebb helyzetekből is.
A mentális egészség ugyanúgy törődést és figyelmet igényel, mint a testi. Ahogyan egy fájó sebet sem hagyunk kezeletlenül, úgy a lelki sebek gyógyítására is időt és energiát kell szánnunk. Ezért rendkívül fontos, hogy figyeljünk egymásra, és időben felismerjük, ha valaki a környezetünkben segítségre szorul. Ne féljünk segítséget kérni vagy nyújtani, hiszen akár egyetlen telefonhívás is életeket menthet!
Ha útmutatásra, támogatásra van szükséged, ne habozz kapcsolatba lépni szakemberrel vagy támogató szervezettel! Számos segítő csoport és szakember áll rendelkezésre, akik készséggel nyújtanak támogatást. Minden élet értékes, és mindig van kiút a nehezebb helyzetekből. Ne feledd, hogy a segítségnyújtás nem gyengeség, hanem az erő jele, és együtt erősebbek vagyunk!
Ha segítségre van szükséged, hívd az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot +36-80/20-55-20-as számon!” Emellett
A FIATALOKNAK ÉS A SZÜLEIKNEK FIGYELMÉBE AJÁNLJÁK A WWW.KEK-VONAL.HU WEBOLDALT IS.
Borítókép forrása: Bács-Kiskun vármegyei rendőrség / Facebook