Egy héten belül ez már a második hasonló eset a városban. A tűzoltók az ablakon keresztül jutottak be az ingatlanba, ahol a mentők már csak a nő halálát tudták megállapítani. A jelek alapján idegenkezűség nem valószínűsíthető.
Péntek délelőtt riasztották a halasi hivatásos tűzoltókat a Kurucz vitézek terére, ahol egy idős nő lakásához kértek segítséget. A hívás szerint a nő napok óta nem adott életjelet magáról, a környező lakók pedig egyre erősebb, szokatlan szagot éreztek a lépcsőházban – ezért tárcsázták a 112-es segélyhívót.
A tűzoltók egy létra segítségével az ablakon át jutottak be az első emeleti lakásba, majd belülről kinyitották az ajtót a mentőszolgálat munkatársainak. A bent tartózkodó idős asszony életét sajnos már nem lehetett megmenteni – a mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Információink szerint a nő már több napja elhunyt. A helyszínre megérkezett a háziorvosa is, valamint a rendőrség is jelen van a társasháznál. Meg nem erősített információk alapján az idegenkezűség kizárható.
Ez már a második hasonló eset egy héten belül Kiskunhalason, ami ismét ráirányítja a figyelmet az egyedül élő idősekre, akiknek napi kapcsolattartás hiányában sajnos csak későn tűnik fel eltűnésük a környezetük számára.
Forrás: Baon.hu
Kép: vecteezy.com