2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk
   NAPI GYORS: 2023. szeptember 21.
2023. 09. 21., 15:17
Idegen rendszámmal ékeskedett
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte.

Az izsáki egyenruhások 2023. augusztus 19-én kora délután megállítottak egy Fordot, amelyet egy 46 éves, magyar állampolgárságú nő vezetett. Az autóra görög rendszám volt felszerelve, amelyről azonban a rutinellenőrzés után kiderült, hogy egy másik kocsira adták ki.

A sofőrt a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A csengődi asszony elmondta, hogy a járművet románoktól vásárolta néhány hónappal korábban, és a görög rendszámot ő maga tette rá. Azt is elárulta, hogy a hatósági jelzést egy görög – autókereskedéssel foglalkozó – ismerősétől szerezte.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai a szóban forgó hatósági jelzést lefoglalták, és az eset vizsgálatát befejezték. A nő ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ rendelkezései szerint a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van, illetve amelyre meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés van elhelyezve. A jármű az utat és tartozékait nem rongálhatja, szennyezheti. Az autónak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, illetve – mindenki biztonsága érdekében – meg kell felelnie a külön jogszabályban meghatározott műszaki-, biztonsági és környezetvédelmi követelményeknek.




Forrás: police.hu

396
   TEGNAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
Rendelőintézet felújítással, eszközbeszerzéssel javult az ellátás a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
   TEGNAPELŐTTI GYORS
2023. 11. 28., 15:15
Hidvéghi Balázs Kalocsára látogatott
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
   2023. november 27.
2023. 11. 27., 12:03
Kétmillió fenyőfa vár vásárlóra
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK