Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.
A 2024/25-ös tanév során a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium első osztályos tanulói aktív részesei voltak a KEVE – Közlekedési Értékekre nevelő – programnak, amely a gyermekek közlekedésbiztonsági ismereteit játékos formában fejleszti. A program célja, hogy már egészen fiatal korban tudatosítsa a legfontosabb közlekedési szabályokat.
A gyerekek havonta egy-egy alkalommal találkoztak rendőrnőkkel és tanító nénikkel, akik közösen tanították meg nekik, hogyan kell helyesen viselkedni gyalogosként és kerékpárosként a közutakon. A tíz alkalmas sorozat során szó volt többek között a helyes úttesten való átkelésről, a zebránál való körültekintésről, a biztonságos biciklizés alapjairól és a bukósisak viselésének fontosságáról is.
A tanulás nem száraz elmélet formájában zajlott: a gyerekek változatos, interaktív feladatokon keresztül sajátíthatták el az ismereteket. A foglalkozások mindvégig játékos, élményalapú megközelítéssel zajlottak, így a résztvevő diákok szinte észrevétlenül tanultak meg alapvető szabályokat, miközben élvezték az együtt töltött időt.
A KEVE program helyi megvalósítása jó példa arra, hogyan lehet a közlekedésbiztonsági nevelést a gyerekek életkorához és érdeklődéséhez igazítva, hatékonyan és élvezetesen átadni. A szülők és pedagógusok egyaránt pozitívan értékelték a kezdeményezést, amely remélhetőleg a következő tanévben is folytatódik.
Forrás és kép: Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.