31. alkalommal került megrendezésre a Kék Madár Fesztivál városunkban, a beteg gyermekek megsegítése céljából, melyről Lakatos György, a fesztivál alapítója osztotta meg gondolatait a közösségi médiában.
Hány éves voltál? Ötven környéke, vagy harminc, mint én, vagy az óvodából jöttél a gyermek műsorra, vagy meg sem születtél? S most mégis mind ott voltatok! Miért jöttél? A boldogság Kék Madaráért, a műsorokért, a fellépő művészekért, a szórakozásért, a támogatásért, a beteg gyermekekért? Nem számít, jöttél! Tömegével jöttél, mosolyogva, csillogó szemmel, várakozó mosollyal, földöntúli boldogsággal a végén."- olvasható a
Kék Madár Fesztivál Facebook-bejegyzésében.Gondolkodom, hogy miért sikerült így...jó idő, jó Kalocsa, jó közönség, jó helyszín. Együtt Mindenkiért ezt már korábban is hallottam. Csak így érdemes...,meg az a fantasztikus csapat: a szűk stáb, az alapítvány kuratóriuma, a madárház önkéntesei, önkormányzati intézmények vezetői és összes dolgozója...a kiemelt támogatók, MVM, Anda Present, Vicai Látás-és Hallásközpont, Kalocsa Város Önkormányzata, Petőfi Kulturális Ügynökség, valamint az összes helyi vállalkozó és magánszemély, nem érek a végére... kitűző pontok,186-an, drága önkénteseink a gimiből, Ritával. Nem győzöm felsorolni, mert nem érek a végére. Elképesztő fesztivál volt, és elképesztő lesz a következő 20-30, mert Ti vagytok Mindannyian!! Csapat, szervezők, közönség, támogatók, Kalocsa, fiatalok, kicsit idősebbek, Kalocsa!
Köszönöm Nektek!"
Laár András zenei pályája mellett széles körben ismert abszurd költészetéről is, amiből ízelítőt kaptunk a vasárnap délután négykor kezdődött KFT koncerten is a sétálóutcában, ahol Bornai Tibor is saját versének szavalatával örvendeztette meg a közönséget.
bővebben ...
A túlnyomó részben az egykori Ének-Zenei Általános Iskola öregdiákjaiból szerveződött alkalmi kórus péntek este nyilvános főpróbát tartott, a koncerten pedig népdalcsokorral, kánonokkal és népszerű kórusművekkel szórakoztatta a fesztivál közönségét.
bővebben ...
A színházi előadás előtt a helyszínen portálunknak nyilatkozott a Süskind monodrámáját előadó Klem Viktor, utána, a dinamikus pop-rock muzsikát játszó, több mint negyedszázados múltra visszatekintő zenekar koncertjén pedig videót forgattunk.
bővebben ...
Kipakolták portékáikat a kézműves mesterek, szabadtéri játékok és arcfestés is várta a gyermekeket a mesekoncert előtt-és után egyaránt.
bővebben ...
Zöld fészkéből felröppent a Kék Madár Kalocsán – Teltház valamennyi helyszínen
bővebben ...