Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.
Járműlopásról érkezett bejelentés a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságra január 15-én a hajnali órákban. A 21 éves sértett arról számolt be, hogy autójával barátaihoz ment focimeccset nézni, ahol leparkolt, azonban a járművet nem zárta le, a kulcsot pedig a gyújtáskapcsolóban hagyta. A mérkőzés után vette észre, hogy az autó eltűnt.
A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit. Ezek alapján a jármű Dömsöd irányába haladt. A gyors intézkedés rövid időn belül eredményt hozott: kiderült, hogy az autót egy 15 éves fiú vitte el, aki engedély nélkül használta a járművet.
A fiatal Dömsödig jutott, ahol a havas úton elakadt, ezért hátrahagyta az autót, majd busszal ment haza. Az egyenruhások a járművet megtalálták és visszaadták a tulajdonosának.
A fiút jármű önkényes elvétele miatt hallgatták ki, emellett az is kiderült, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, így emiatt is eljárás indult vele szemben. Az eset ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az autók lezárása és a kulcs eltávolítása alapvető fontosságú a hasonló bűncselekmények megelőzésében.
Forrás: police.hu
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.