A vádirat szerint a prostitúciós tevékenységből élő kiskunhalasi nő - az ügy vádlottja - 2022 őszén többször nyújtott szexuális szolgáltatást egy kuncsaftjának - az ügy sértettjének -, akiről feltételezte, hogy jó anyagi helyzetben van.
A nő és a büntetett előéletű férfi bűntársa - az ügy másik vádlottja - elhatározták, hogy légyott közben titokban kompromittáló felvételeket készítenek a sértettről azért, hogy pénzt szerezzenek tőle.
Ennek érdekében a nő egy ismert közösségi oldalon álnevet használva felvette a kapcsolatot a sértettel és találkára hívta. 2022. december 9-én koradélután a nő és a sértett megjelentek a férfi vádlott lakásában, ahol ő a terveknek megfelelően már elrejtőzve várta őket.
Női társa jelzését követően a férfi vádlott egy gáz-riasztó pisztollyal megjelent a hálószobában és mobiltelefonjával az ott zajló aktusról készített is egy videót, amelyen a sértett egyértelműen azonosítható volt.
Ezután a férfi vádlott - magát a nő férjének kiadva - a rejtekhelyéről előtoppant és úgy tett, mintha házasságtörésen kapta volna a párost, a pisztolyt a sértettre fogta és követelte, hogy a megcsalása miatt fizessen 200 ezer forint bánatpénzt.
A sértett a fenyegetés hatására ekkor 60 ezer forintot át is adott neki. Másnap a férfi vádlott telefonon és sms-ekben további készpénzt követelt a sértettől, kilátásba helyezve a kompromittáló felvételek interneten való közzétételét. A sértett a követeléseit azonban már nem teljesítette, hanem feljelentést tett a rendőrségen.
Az ügyészség a párost fegyveresen elkövetett rablás bűntettével és különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, emellett a férfinak folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt is felelnie kell.
Mindkettejükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség azzal, hogy a férfi vádlott esetében a korábbi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésének utólagos végrehajtását is el kell rendelni. A letartóztatásban lévő vádlottak ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség