Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.
A Bajai Rendőrkapitányság ezúttal igazi mesevilággá változott, amikor megérkeztek az MNÁMK Óvoda Méhecske csoportjának apró vendégei. A gyerekek kíváncsi szemekkel és füllel figyelték a rendőri bemutatót, ahol nemcsak nézhettek, hanem kérdezhettek is bátran.
A program során megcsodálták a rendőrautókat, beleülhettek egy-egy szolgálati járműbe, és kipróbálhatták a sziréna hangját is – természetesen nagy ováció mellett. A legizgalmasabb része a látogatásnak azonban az volt, amikor a gyerekek megfigyelhették a tenyérnyom-előhívás folyamatát – így egy kis bepillantást nyerhettek a bűnügyi technika világába.
A rendőrök játékos formában meséltek nekik a biztonságról, a közlekedési szabályokról és arról, milyen fontos a segítő egyenruhások munkája. A nap végén minden kis látogatót matrica és színező várt ajándékként – hogy otthon is emlékezhessenek erre az izgalmas napra.
A rendőrség nyitott közösségi programjai nemcsak élményt, hanem értéket is adnak – hiszen így a legkisebbek már korán megtapasztalják, hogy a rendőr barát, segítő és példakép is egyben.
Forrás, kép: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség / Facebook
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.