A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nyomozók tavaly áprilisban fogtak el egy bajai kábítószer-kereskedőt. Az akcióval egy időben egy hercegszántói tanyán is házkutatást tartottak.
A rendőrök a tanya melléképületében különleges rejtekhelyre bukkantak: egy szekrény mögött kialakított titkos helyiségben működött a cannabisültetvény. A termesztéshez szükséges berendezéseket napelemek biztosították.
Az ellenőrzés során 19 tő cannabisnövényt, több mint másfél kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot, valamint további drogokat foglaltak le.
A nyomozás adatai alapján a tanyán élő férfi termesztette a cannabist, amelyet egy bajai férfi értékesített. Az ügyben érintett egy harmadik férfi is, aki amfetamint adott el a két terjesztőnek, míg egy negyedik személy rendszeres vásárlóként szerepel az eljárásban.
A termesztőt és a két terjesztőt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, míg a vásárlónak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
A Bajai Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.
Forrás és kép: Bács-Kiskun vármegyei rendőrség