Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának járőrei a lajosmizsei tengelysúlymérő állomáson állították meg azt a bolgár kamiont, amely Bulgáriából Belgiumba tartott. A jármű rakományában három, gyanúsan fóliázott raklapot találtak, melyek sem a fuvarokmányokon, sem a többi csomag között nem szerepeltek.
A raklapokon 931 darab hamis márkajelzésű ruha és kiegészítő lapult – többek közt Dior, Moncler, Armani, Versace, Dolce & Gabbana feliratú pólók és melegítők, valamint Prada táskák és Louis Vuitton övek. A sofőr állítása szerint nem tudott a tiltott árukról, a kamiont már felpakolva és lezárva vette át.
A NAV szakértői szerint a hamis árucikkek mintegy 72 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. A pénzügyőrök az árut lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást.
A NAV ismételten felhívja a figyelmet: a hamisítványok vásárlása nemcsak illegális, hanem veszélyezteti a fogyasztók érdekeit, és súlyos gazdasági károkat okoz a jogszerűen működő cégeknek.
Forrás és kép: NAV