2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk
   NAPI GYORS: 2017. november 22.
2017. 11. 22., 20:06
Újabb dunatáji fotóssiker
Gombaszögi Róbert „Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban” című pályázaton a "Folklór" című képével díjazásban részesült.

Pontosan húsz esztendővel ezelőtt, 1997. november 21-én Szegeden írták alá a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégió alapokmányát, ennek évfordulóját tegnap (november 21-én) ünnepelték Újvidéken.

A társulást alapító tagmegyék egyike Békés, Csongrád, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény, Temes és a szerbiai Vajdaság mellett Bács-Kiskun megye is.

A tagmegyék elnökei az ülés végén közös sajtótájékoztatót tartottak. Az évforduló kapcsán az elnökök és a kiemelkedő munkatársaknak emlékplaketteket vehettek át. Illetve a program végén díjazásra kerültek az „Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégióban” címet viselő jubileumi fotópályázat legjobb alkotásai, köztük Gombaszögi Róbert.

A részt vevők végül a díjazott fotókat egy kiállítás keretében meg is tekinthették.

A díjazott eképp mutatkozik be a Dunatáj Fotókör oldalán:

1968-ban készíthettek rólam először fotókat, mert még nem tudtam tiltakozni. Később aztán ügyeltem arra, hogy ne nagyon kerüljek az objektívek látószögébe, mert a másik oldal jobban érdekelt. Általános iskolás koromban kaptam egy filmes gépet, de csak családi képek készítésére használtam. 2008 óta próbálom egy kicsit komolyabban venni a digitális technika nyújtotta lehetőségeket. Lelkes amatőrnek tartom magam, akit minden téma érdekel. 2013-ban csatlakoztam a Dunatáj Fotókörhöz az általuk szervezett fotóstanfolyam után. Azóta több csoportos kiállításon vettem részt.


Róbert! Gratulálunk!

2301
   MAI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Emlékeztető: Ittasan vezetni húsvétkor sem megengedett!
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
   TEGNAPI GYORS
2024. 03. 27., 10:50
Húsvéti locsolóversek gyerekeknek
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
Autizmus világnapja a Kecskeméti Nemzeti Színházban
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Emberölés Tamásiban – Volt feleségét késelte halálra egy férfi
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
   TEGNAPELŐTTI GYORS
2024. 03. 26., 16:00
Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
Hol és ki számíthat a NAV revizoraira a 13. héten?
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>
2024. 03. 26., 08:37
Nagy elismerés a kalocsai Nebulónak
Akkreditált kiváló tehetségpont lett a Kalocsai Nebuló EGYMI. A címet az intézmény gyógypedagógus, munkaközösség-vezető munkatársai, Bartal József és Práger László vette át március 23-án, szombaton Budapesten. Még >>>

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK