Újabb fekete nap Tolnában – ezzel a címmel közölt a keddi eseményekről közlekedésrendészeti összefoglalót a hivatalos rendőrségi portál, amelyben a halálos motoros baleset és a súlyos sérüléssel járó gázolás mellett egy "tettenérésről" is beszámolnak.
A hőgyésznél történt motoros balesetről még frissében portálunkon is írtunk.
A Police.hu későbbi cikkéből már az is kiderült: a baleset halálos kimenetelű volt.
Szeptember 3-án, kedden a kora délutáni órákban a 65-ös főút hőgyészi szakaszán egy motoros a 28-as kilométerszelvény közelében egy enyhe kanyarban ismeretlen okból letért az útról, majd az út menti füves árkon keresztül, egy fás-bokros területre hajtott, ahol egy fának ütközött.
A BALESET HELYSZÍNÉRE MENTŐHELIKOPTER IS ÉRKEZETT, AZONBAN A 70 ÉVES TAMÁSI FÉRFI ÉLETÉT NEM TUDTÁK MEGMENTENI.
A baleset körülményeit a Tamási Rendőrkapitányság vizsgálja.
Gyalogosgázolás zebrán
Szintén kedden a reggeli órákban súlyos sérüléssel járó baleset történt
BONYHÁDON, A ZRÍNYI UTCÁBAN LÉVŐ KÖRFORGALOMBAN EGY AUTÓS ELÜTÖTT EGY ÉPPEN A ZEBRÁN ÁTHALADÓ FÉRFIT. A BALESETBEN A 33 ÉVES IZMÉNYI GYALOGOS SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT.
Az autóssal szemben közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárást indítottak a Bonyhádi Rendőrkapitányságon.
Jelzett a szonda
Kedden délelőtt ellenőriztek a tolnai rendőrök egy 55 éves helyi férfit. A sofőrrel szondát is fújattak, amely igen magas értéket mutatott. Kollégáink a férfit további mintavételre előállították, mely megerősítette az ittasság gyanúját"– írják a rendőrségi összefoglalóban, hozzátéve:
A SOFŐR VEZETŐI ENGEDÉLYÉT ELVETTÉK, ÉS ELLENE BÜNTETŐELJÁRÁST INDÍTOTTAK ITTAS JÁRMŰVEZETÉS ELKÖVETÉSE MIATT.
Képek forrása:Police.hu