Szombat délután csordultig telt a Kalocsai Színház nézőtere, sőt, „állóhely” sem maradt a teremben, annyian voltak kíváncsiak a „Két csoport egy színpadon” címmel előzetesen meghirdetett folklórprogramra, amelyet a Bokréta Népművészeti Egyesület és a Piros Rózsa Táncegyüttes néptáncosai mutattak be. Az esemény iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a házigazdák máris az „újrázást” tervezik, és még az sem kizárt, hogy a tervezés alatt lévő Folklórfesztiválon teremtenek ennek alkalmat.
A másfél órás műsor vázát a Muharay Népművészeti Szövetség szakmai bizottságai előtt két egyaránt kiválóra minősült produkció adta. A „bokrétások” részéről a lánykérés szokásait feldolgozó „Kéretés”, míg a Piros Rózsa táncosai az „Ahogy vót úgy vót” visszaemlékezés tárult fel a nagyérdemű előtt, utóbbi hitelességét csertői asszonyok közreműködése mélyítette, akiknek fotós emlékeit kivetítve a nagyközönség együtt lapozhatta a színpadon lévőkkel.
Veresegyházán, illetve Kaposvárott voltak a csoportok minősülni, így a helyiek ilyen formában még nem láthatták ezeket a koreográfiákat, amelyek iránt élénk volt az érdeklődés, és a tényleges bemutató napjára már el is fogytak a jegyek, aminek nagyon örültünk. Ez persze felveti annak a problémáját is, hogy sokan nem fértek már be a színházterembe, akik például vidékről jelezték már felénk, hogy örömmel vennék, ha megismételnénk a szombati előadásokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy egy öttagú zenekar húzta a talpalávalót Pogrányi Miklós és barátainak jóvoltából.– meséli boldogan a két színpadra lépett csapat művészeti vezetését férjével, Illés Zoltánnal karöltve végző Illésné Koszta Krisztina koreográfus-néptáncpedagógus.
A közönség soraiban helyet foglalók között volt dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke, Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Filvig Géza polgármester is, aki köszöntőbeszéddel nyitotta meg az eseményt.
Úgy látom a „Kéretés” jól sikerült, ezért vagyunk ilyen sokan itt a színházban, és remélem, a műsor végére elmondhatjuk, hogy „ahogy vót, úgy vót” és nagyon jó vót. Különleges est ez a mai, hiszen már most elkezdhetünk hangolódni az idén ismét megrendezésre kerülő Folkórfesztiválra. Bízom benne mindkettő remekül sikerül majd.– posztolta közösségi oldalán később Kalocsa első embere. – Méltán lehetünk büszkék a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesületre és a Piros Rózsa Táncegyüttes Egyesületére is – folytatódik a bejegyzés. – Hálával tartozunk értünk végzett áldozatos munkájukért, és amiért a világon olyan sok országba vitték már el városunk jó hírét és mutatták be milyen az igazi kalocsai. Köszönjük nektek – zárja sorait dr. Filvig Géza.
Font Sándor nem kevésbé nyilatkozott elismerően a kalocsaiak szombat esti műsoráról.
Felbecsülhetetlen az az érték, amivel Kalocsa rendelkezik, és szerencsére vannak olyanok, mint az Illés házaspár, akik ezt az értéket mentik, és megőrzik az utókornak. Gratulálok az együtteseknek, a szervezőknek.– így a honatya.
Nagy valószínűséggel, mivel hatalmas az érdeklődés, elképzelhető, hogy az idei Kalocsai Folklórfesztivál nyitógálájának keretében bemutatjuk majd ismét ezeket a műsorszámokat. Homokmégyről és Szakmárról már például sokan jelezték, hogy messzebbről is jönnének nézők, érdeklődők.– nyilatkozta Illésné Koszta Krisztina azon kérdésünkre, hogy „közkívánatra” tartanak-e visszatapsolt előadást a nagysikerű szombati műsorból.