2026. 04. 12.
Gyula
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Körbetáncolták Kalocsát a szüreti felvonulók –Színpompás, vidám, hagyományőrző attrakció

Körbetáncolták Kalocsát a szüreti felvonulók –Színpompás, vidám, hagyományőrző attrakció
Illés György Cinó  |  2021. 09. 29., 14:46

Sok éves hagyomány látszott már-már elenyészni, amikor hat évvel ezelőtt lelkes hagyományőrzők újra felkarolták és újra megszervezték ezt a korábban a Paprika Napokhoz kötődő eseményt. A szüreti felvonulás amolyan mulatság, a lovas és néptáncos hagyományőrzők közös seregszemléje, de már ebből fakadóan is akár turisztikai attrakciónak beillő látványosság. Mégpedig nem csak a programra eddig föl nem figyelt turistáknak, hanem jószerivel az egész város számára, hiszen a felvonulók színes viseletekben, csikósok kíséretében lovas kocsikkal, lovakkal körbejárják a főbb utakat, több állomáson énekkel, tánccal szórakoztatva az ott élőket és az arra járókat. Így volt ez idén szeptember 25-én, szombaton délután is. A közreműködő, illetve csatlakozó lovasok - ahogyan már tavaly is - Bakodpusztáról és a Hajnal Baráti Lovaskörtől érkeztek.

A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01613 sz. „Táncházak kicsiknek és nagyoknak” című projektje keretében táncházra várja az érdeklődőket a szüreti felvonulást követően, 2021.09.25-én a Dózsa Kollégium Éttermébe 19-01 óráig.
A Csilás park és a Kubikus park közti területen való gyülekezés közben találkoztunk Kákonyi István önkormányzati képviselővel, aki itt az egyik szervező egyesület, a Kalocsa Jövőjéért Egyesület (KJE) tagjaként, valamint lelkes néptáncosként is bennfentesként nyilatkozhatott portálunknak.


Hál’ Istennek az időjárás kegyes hozzánk, így meg tudjuk tartani az idei évben is a szüreti felvonulásunkat, amelyet az idén három civilszervezet, a KJE mellett a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és a Piros Rózsa Táncegyüttes szervezett meg a város utcáin. Gyülekeznek már a kocsik a Bakodpusztai lovasokkal és a Kalocsa környéki lovasokkal, és gyülekeznek már a táncosok is. Hamarosan indulunk!”– foglalta össze a helyzetképet Kákonyi István, aki ismertette a felvonulás útvonalát is, hiszen a felvonulók végigmentek a város utcáin, több megállót beiktatva.
Volt állomásuk a Vidats utcában, a Vigadó előtti parkolóban, valamint a két szociális otthonnál is, így kedveskedve egyúttal az ott lakóknak az Idősek Világnapja alkalmából. Minden állomáson táncoltak is egyet, miután a szokás szerint a kisbíró kidobolta és elmondta a mondókáját. A menet a Szentháromság téren ért véget.

A szüreti felvonulás Kalocsán régebbi hagyomány szerint, sok éven át a Paprika Napokhoz kapcsolódott, majd egy hosszabb, jó néhány éves szünet után Kovácsné Éva vette kézbe a szervezését.

Immár hat éve így szervezik meg a tánccsoportok és egyesületek ezt a színpompás, vidám felvonulást a Paprika Napok utáni hétre időzítve – mondta munkatársunknak Kákonyi István, ezzel azt is előre jelezve, hogy a szüreti felvonulás forgatagára jövőre is számíthatunk, sőt, bátran csatlakozhatunk is hozzá!

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre! | Forrás: Kákonyi István / Facebook




* Borítóképünk forrása: Kákonyi István / Facebook

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>
2026. 04. 11., 10:42
Április 11-én világszerte a Parkinson-kórra irányul a figyelem. A jeles nap célja, hogy növelje a betegség ismertségét és erősítse az érintettek támogatását. Még >>>
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK