2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Augusztus 20., az Új Kenyér ünnepe – Kenyérszentelés a Szent István király ereklyéje jelenlétében tartott mise után

Illés György Cinó  |  2020. 08. 21., 14:34

Kalocsa hagyományainak jegyében a Szent István király templomban, Szent István ereklyéjének jelenlétében celebrált szentmise után az Új Kenyér kíséretében vonultak a hívek a templomtól az Asztrik téri országzászló emlékműhöz, ahol dr. Mészáros István megáldotta, majd dr. Filvig Géza polgármester megszegte és szétosztotta a megjelentek között.

Már a kisiskolások is fújják:
Augusztus 20. – István király, Alkotmány, Új Kenyér!
A szocialista rendszer igyekezett kiirtani az ünnepi hagyományok közül a vallási vonatkozásúakat, ami – lássuk be – a Szent Istváni államalapítással kapcsolatban lehetetlen küldetésnek tűnhet, ismerve a történelmi tényeket, az állam és egyházalapítás szoros összefüggéseit. Ezt a rendszerváltás előtti ideológusok és agitációs propagandisták úgy oldották meg, hogy

  • Az államalapító királyt nem „szent, hanem „első” névvel illették – ahogyan patinás gimnáziumunk nevében is szerepelt –,
  • a hangsúlyt egyrészt az alkotmányra – nyilván mindenek előtt a legmagasabb rendűnek mondott szocialista alkotmányra –,
  • valamint a kizárólag a munkásosztály fáradozásának gyümölcseként megjelenített Új Kenyérre helyezték.


Ahogyan a nemzet a rendszerváltás után újra kézbe vette jelképeit, fölelevenítette hagyományait, államalapító István királyunk is visszakapta a Szent előnevet, tettein kívül megemlékezünk vallásosságáról, valamint történelmi művének, a magyar államiságnak a keresztény hiten és egyházon nyugvó megalapozottságáról is.

Ugyanígy az Új Kenyér is – nem kisebbítve a szántó-vető-arató embereknek és a marokszedőknek, valamint a búzát lisztté őrlő molnároknak, valamint a lisztet kenyérré formáló és kisütő pékeknek az érdemét – apránként visszakapta vallásos vonatkozásait.
Így került a kalocsai hagyományok közé a kenyérszentelés ünnepe, amely évről-évre hasonló időben és hasonló keretek közt zajlik mindig augusztus 20-án.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


A délután öt órakor a Szent István templomban kezdődött, Szent István csontereklyéjének jelenlétében bemutatott szentmise után a templomból kilépő hívek a hozzájuk csatlakozó polgárokkal közösen vonulva, énekszóval kísérik a népviseletbe öltözött lányok-asszonyok által a menet elején vitt kenyereket. Az útvonal a Szent István király úton a Nagytemplomig, majd a Szentháromság téren keresztülvágva az Asztrik térre vezet.


A HAGYOMÁNY SZERINT AZ ISTVÁN KIRÁLYI MONOGRAMJÁVAL DÍSZÍTETT ASZTRIK TÉRI ORSZÁGZÁSZLÓ EMLÉKMŰNÉL MEGÁLDJÁK ÉS ÜNNEPÉLYESEN MEGSZEGIK AZ ÚJ KENYERET, AMELYET A MINDENKORI POLGÁRMESTER ÉS SEGÍTŐI OSZTANAK SZÉT AZ ÜNNEPI SOKASÁGNAK.

Ennek megfelelően az Asztrik téri országzászló emlékműnél dr. Mészáros István, a Szent István király templom igazgatója áldotta meg a 2020-as esztendő új kenyerét, amit videóra is vettünk:


A Mészáros István által megáldott új kenyeret dr. Filvig Géza polgármester szegte meg, majd segítőivel szétosztották a megjelent ünneplők közt, amiről szintén készült videónk:


A XII. – az idén a Covid-19 járványveszély miatt hiányos programsorral megtartott – Szent István Napok 20-ai, csütörtöki rendezvényeiből már csak az esti koncert maradt hátra: az érsekkerti szabadtéri színpadon az Ismerős Arcok adott nagysikerű koncertet, a Vajason és a Kubikus parkban tartandó programelemek idén elmaradtak.
Ma a Magyarock Dalszínháza előadásában a „Szép nyári nap” című Neoton Musical kerül színpadra ugyancsak a szabadtéri színpadon.
(Esőnap: augusztus 22., de nem fog esni :-)

Mindkét rendezvényre érvényes az 500 fős létszámhatár, így sokan kívül rekedtek tegnap is és valószínűleg ma is így lesz – számukra a zenés rendezvényekről fotógalériás, videós összefoglalóval készülünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK