Tizenhatodik alkalommal hirdette meg az államalapítás ünnepére fáklyás felvonulását a Kalocsai Gerillakertész Egyesület, amelyet az idei évben egy különleges 'vízi koncert' is színesített.
Egyesületi tagjaik, szimpatizánsaik és barátaik társaságában tartottak családi napot csütörtökön a Kalocsai Gerillakertészek, akik jéghideg itallal és sertéspörkölttel várták vendégeiket, akik akár csobbanhattak is egyet a vízben a közös vacsora előtt.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Bolvári Ferdinánd, a szervező egyesület elnöke portálunknak elmondta, a családi napra készült menü mellett babgulyást, pogácsát és rétest is osztottak a nap során, amely Dunaszentbenedekről érkezett.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Kalocsa város polgármestere – aki maga is részt vett a fáklyás csónakázáson – közösségi oldalán számolt be róla, hogy az esti program előtt Dunaszentbenedekre látogatott Judák Zsolt országgyűlési képviselővel, Vargyas László polgármester meghívására. Az államalapítás ünnepén ugyanis dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter ebédet szervezett a legénységnek, az állománynak és a segítőknek, megköszönve helytállásukat. A megmaradt ételt pedig Kalocsára szállították, felajánlva a helyi lakosságnak.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A vacsorát követően a D7-nél gyülekező résztvevők feleveztek a Foktői úti hídig, ahonnan 20 óra magasságában elindultak a hajók, az égő fáklyák pedig bevilágították az egész Vajast. A hangulatról a Bartal & Csapai duó gondoskodott Illés Ferenc közreműködésével, akik már a vízen a húrok közé csaptak, a hajókon és más vízi eszközökön utazók, illetve a partról figyelők nagy örömére.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.