2023. 12. 01. péntek
Elza
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Odatett a jó idő és a roma pop a Roma Kultúra Napjának

Illés György Cinó  |  2017. 10. 13., 19:53

Múlt pénteken tartották meg harmadízben a Roma Kultúra Napját Kalocsán, a megszokottnál alacsonyabb részvétel mellett. Az összesen mintegy 120-150 fő részvételével tartott alkalmon egyes programelemek el is maradtak az alacsony érdeklődés miatt, ami két alapvető okra vezethető vissza. Ezek: a paprika és a roma pop. Aki viszont ott volt, nem bánta meg: a programban a Gila's együttes, az X-faktoros Varró Dávid, valamint a soltvadkerti hagyományőrzők műsora szórakoztatta mellé Aranybogrács-díjas főzőmester bablevese és palacsinta várta az egybegyűlteket.

Pénteken már délután kettőtől vendégvárás volt a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Hősök útjai közösségi házában, majd délután négytől kezdődtek volna a hivatalos programok.

A paprika és a roma kultúra konfliktusa

Most azonban a szokásos csúszás után is – amelynek oka technika ördögének tréfája volt – alig-alig szállingóztak az érdeklődők az idén nem pályázati pénzből, hanem saját forrásból, de egyébként a szokásos gonddal és színvonalon megszervezett rendezvényre.
Mint kiderült, a távolmaradásnak egyik oka a jó idő volt, ugyanis „így mindenki paprikát szed” – mondta el munkatársunknak Sztojka István, a nemzetiségi önkormányzat vezetője.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Mivel ez várhatóan – jó idő esetében – más években is így lehet, így bizonyára ez is nyomott a latban, amikor a nemzetiségi önkormányzat meghozta a döntést:

JÖVŐRE AUGUSZTUSBAN FOGJÁK MEGRENDEZNI A IV. KALOCSAI ROMA KULTÚRA NAPJÁT

– amint azt a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a hét elején bejelentette.

A MÁSIK OK, AMI MIATT A KÉSŐBBIEKBEN, ALKONYAT UTÁN SEM ÉRKEZTEK NAGY SZÁMBAN AZ ÉRDEKLŐDŐK A ROMA POP KALOCSAI NAGY ESEMÉNYÉNEK EGYIDEJŰSÉGE VOLT.

A műfaj szlovákiai fenegyerekei, a Maco & Mamuko együttes egy közeli szórakozóhelyen adott koncertet aznap este, és a műfaj kedvelői körében igazi sztárnak számító banda állítólag úgy vonzotta a Roma Kultúra Napja potenciális közönségét, mint a mágnes, elszipkázva a tömegeket a CNÖ rendezvényétől.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Megnyitotta: Szűcs Csaba, Kiskunhalas alpolgármestere

Tényleges program este öt óra felé kezdődött el, amikor Egri András konferanszié köszöntője után Sztojka István, a CNÖ kalocsai elnöke mondott üdvözlő szavakat, jó szórakozást kívánva az est kínálatához, majd Szűcs Csaba kiskunhalasi alpolgármester mondott megnyitó beszédet.

Beszédében üdvözölte Roma Kultúra Napja kezdeményezését, amely fontos értékek őrzésére és a közösség építésére is lehetőséget ad. Elismerő szavakkal szólt a szervezők munkájáról, és a folytatásra bíztatta őket.

Változatos műsor

A továbbiakban kezdetét vette kulturális program, amelynek során a Soltvadkerti Cigány Hagyományőrző Együttes teremtett fergeteges hangulatot, pár szám erejéig a Gila's együttes is színpadra állt, mielőtt vidéki fellépésükre tovasiettek volna.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Az est sztárja az X-Faktorból megismert előadó, Varró Dávid volt, aki a tőle megszokott színvonalú műsorral örvendeztette meg a hálás közönséget.

A vacsorát Korsós Karolina aranybogrács díjas főzőmester főzte, a füstölt csülkös babgulyás – akárcsak a szorgos kezek sütötte, tömérdek palacsinta – mindenkinek ízlett.

A rendezvényen részt vett dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója, Miklós Györgyné a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai csoportvezetője, valamint dr. Angeli Gabriella képviselő is.

A programra a szokásos módon kitelepült Répásiné Vörös Rózsa, a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó munkatársa is, kora délután pedig egészségügyi programok, szűrővizsgálatok várták az érintetteket.

A kisebbségi önkormányzat ez úton is köszönetet mond a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kalocsai Csoportjának, a Kalocsai Szent Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Irodájának és a Kalocsai Rendőrkapitányságnak a rendezvény sikeres lebonyolításához nyújtott segítségért!

Az Év Önkéntese: Domokos Julianna

A CNÖ kalocsai szervezete évről-évre odaítéli elismerő díját annak a nem cigány önkéntesnek, aki a legnagyobb segítséget nyújtotta a kisebbségi szervezet, illetve az általa összefogott közösség számára.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)


AZ ÉV ÖNKÉNTESE DÍJAT IDÉN DOMOKOS JULIANNA VEHETTE ÁT, AKI ÉVEK ÓTA ERKÖLCSILEG ÉS TEVŐLEGESEN IS ÖNZETLENÜL TÁMOGATJA A CNÖ MUNKÁJÁT.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 29., 12:25
A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól – mondta Szijjártó Péter miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal a következő időszak feladatairól. A külgazdasági és külügyminiszter ezt megelőzően az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán arról beszélt, hogy a két új blokk építése a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően zajlik. A Joint Venture Szövetség pécsi fórumán is kiemelt téma volt a Paks II. beruházás. (x)
2023-11-30 15:30:52
Ismét közeleg december 6-a, Szent Miklós napja, ami egyben a Magyar Pálinka Napja, ünnepe is. Ebből az alkalomból a Magyar Pálinka Lovagrend immáron tizenhetedik alkalommal szervez ünnepséget, amelynek idén Kalocsa város ad helyet. Az eseményen Font Sándor országgyűlési képviselő, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke is részt vesz.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 12. 01., 08:45
Gyerekeink számára tenné izgalmasabbá az ünnepvárást idén is Simó Fanni. Első lépésként a versben furfangosan elrejtett címet kell megtalálni, majd az ablakban, esetleg az udvarban elhelyezett számot. Az első feladvány a cikkben! Még >>>
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK