Egyórás operettműsorral köszöntötte a szépkorúakat a Kalocsa Jövőjéért Egyesület hétfőn, az Idősek Napján. A rendezvényen fergeteges műsort adott a fővárosi Operettszínház három csillaga, Szendy Szilvi, Kardffy Aisha és Kerényi Miklós Máté.
„Nagyon fontosnak tartom, köszönteni az előttünk járó generációkat, a kalocsai nyugdíjasokat. Több évtizedes munkájuk eredményeként lehetünk ma itt. Hálás vagyok, hogy jó alapot teremtettek. Köszönet jár Önöknek a tanításért, nevelésért” – mondta Filvig Géza, önkormányzati képviselő köszöntőjében, amellyel megnyitotta a Kalocsa Jövöjéért Egyesület által az Idősek Napja alkalmából, október 1-jén szervezett operett előadást.
Forrás: Gazsó Rita
Hozzátette, a mostani rendezvénnyel szeretné kifejezni tiszteletét a kalocsai időskorúak előtt. Filvig Géza megköszönte a nyugdíjasoknak, hogy ilyen szép számban elfogadták az egyesület meghívását. Jelezte, az egyesületünk önfenntartó, pályázati forrásokból működik, önkormányzati támogatást nem kap, így a hétfői rendezvényt – amelynek a Kalocsai Színház adott otthont – is teljesen önállóan szervezték meg.
A képviselő kiemelte:
a fejlődés változásokkal jár, de azok az előre vivő változások az eredményesek, ahol találkozik a fiatalos lendület, a tenni akarás és az időskorú bölcsesség, tapasztalat.
Amikor összefog a fiatal és az idős.
A megjelent szépkorúakra célozva hozzátette: nagyon sokukkal személyes kapcsolatban van, akiknek megköszönte az eddigi véleményüket, gondolataikat. Mint mondta, a jövőben is számít tanácsaikra, arra, hogy segítik munkáit elképzeléseit.
Ezt követően köszöntötte a Budapesti Operettszínház „sztárjait”, Szendy Szilvit, Kardffy Aishát és Kerényi Miklós Mátét. A három énekes fergeteges hangulatot teremtett a Kalocsai Színház színpadán, műsorukban felcsendült az operett műfajának szinte valamennyi klasszikusa. A közönség lelkesen énekelte-tapsolta végig a Hajmási Péter, Hajmási Pál, a Cintányéros cudar világ, a Húzzad csak kivilágos virradatig slágereket, de felhangzott Jaj cica és a Szép város Kolozsvár klasszikus is.
Az előadást követően a Kalocsa Jövőjéért Egyesület uzsonnával várta az időskorúakat.
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!