2022. 06. 30. csütörtök
Pál
: 397 Ft   : 380 Ft Benzin: 479.3 Ft/l   Dízel: 479.5 Ft/l   Írjon nekünk

XXI. Ordasi Falunapok - Régi/új résztvevők a háromnapos műsorfolyamban

Zsiga Ferenc  |  2018. 08. 24., 09:21

Vélhetően a „győztes csapaton ne változtass” jegyében szervezték idén huszonegyedik alkalommal az ordasi falunapokat, amely három napon át nyújt a korábbiakhoz hasonlóan szórakoztató, élményekben gazdag programokat a helybélieknek és a Dunához legközelebb eső faluba érkező vendégeknek.

A Kossuth utcában felállított szabadtéri színpadra és annak közelébe szervezett programok ma, augusztus 24-én, délután 16 órakor kezdődnek, és kifejezetten a gyermekeknek szólnak. Az aszfaltrajzoló versenyt követően „A három kismalac és a vicces farkas” című gyermekelőadást szórakoztatja a kisebbeket, hogy aztán a gumis sportpályán a Komjáti Sándor emlékére szervezett III. Focitorna csapatainak szüleikkel együtt szurkolhassanak. A kicsik remélhetőleg már ágyban lesznek, amikor 21 órától a Retro disco közönsége akár hajnalig szórakozhat.

A fő műsorfolyam ezúttal is a szombati napra koncentrálódik. Ugyan a Duna 15 évvel ezelőttihez hasonló alacsony vízállása nem kedvez a reggel 6 órakor kezdődő horgászversenynek, de a híresen jó ordasi horgászhelyek és horgászok vélhetően beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

A tavalyi falunapon húszéves jelképeit ünnepelte Ordas
Forrás: Illés György / KALOhírek archív

A kicsit későbben kelők a meghívásos kézműves kirakodóvásár sátorállítása mellett már a 10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitónak is részesei lehetnek, amelynek  emelkedettségéhez a Liszt Ferenc AMI növendékei is hozzájárulnak.

A XI. Képzőművészeti Alkotótábor alkotásaiból nyíló kiállítást 11.30 órától a Művelődési Házban láthatják az érdeklődők, miután az ünnepélyes megnyitón mind az alkotókról, mind a műveikről szóló méltatást is meghallgatták.

Ahhoz kétség nem fér, hogy a 12 órakor kezdődő ebéd ezúttal is elnyeri a vendégek tetszését, hogy aztán a kulináris élvezetek ismét művészi élményekkel folytatódjanak.

Ha marad a kánikula, a Maya Trió 15 órakor kezdődő operett előadása mind az énekművészeknek, mind a közönségnek megpróbáltatást jelent, de részben még ebben osztozhatnak a Géderlaki Népművészeti és Kulturális Egyesület, a Grapevine Show Dance Klub zenés, táncos műsorának fellépői is.

Szabó Ádám és az Easter együttes előadását a falunapi bál követi, 21 órától hajnalig zenél majd a Maszív zenekar.

A XXI. Ordasi Falunapok programsorozat a nagyszínpadon vasárnap 11 órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 06. 27., 14:19
A tavalyi élénk érdeklődés után most kisebb tömeget vonzottak a gasztronómiai különlegességei, holott az Érsekkertbe látogatókat most a LED-falas meccsnézésnél sokkal gazdagabb kiegészítő programsor várta péntek délutántól vasárnap estig. Aki lemaradt róla, vigasztalódjon összefoglalónkkal!
2022. 06. 24., 09:06
Látogass el a Városházára, szelfizz, és nyerj! – Akciót indított az önkormányzat a városháza új látványosságainak népszerűsítésre. A lokálpatriótákra másik csemege is vár: pódiumbeszélgetés lesz a tavasszal hivatalosan is magyar örökséggé, a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumnak elemeivé nyilvánított gyűjtemények vezetőivel tartanak pódiumbeszélgetést.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 06. 30., 13:14
A köztisztviselők és kormánytisztviselők napján is rendes nyitvatartási időben várják az ügyfeleket. Még >>>
2022. 06. 30., 13:02
2022. július 1-jén pénteken - a Magyar Egészségügy Napja miatt - a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház telephelyein (Kecskeméten, Kalocsán, Kiskunfélegyházán) a járóbeteg szakrendelés szünetel. Még >>>
2022. 06. 30., 12:23
A megye több települése mellett a NAV ellenőrei Kalocsára is ellátogatnak. Még >>>
2022. 06. 30., 09:53
Megkezdődik a magyar dinnyék árusítása a Lidl és az Aldi üzleteiben – tájékoztatták a diszkontláncok szerdán az MTI-t. Még >>>
2022. 06. 29., 15:51
Vasárnap éjjel Decsen szólalkozott össze egy férfi egy másik társaság tagjaival, majd egy vasrúddal fenyegette őket. A válasz brutális volt: egy testvérpár zártszelvénnyel kezdte ütlegelni a férfit, akit a párja hívására kiérkező rendőrök és mentők eszméletlen, életveszélyes állapotban találtak. Még >>>
2022. 06. 29., 11:59
A kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK