Megyei Prima-díjas lett Romsicsné Szarka Vera hímző, pingáló és Daróczi Csaba természetfotós -Bemutatjuk az életutakat

Mint a Vállalkozók Országos Szövetsége Bács-Kiskun megyei Szervezetétől megtudtuk, 15 éve döntöttek úgy, hogy az országos Prima Primissima díj mintájára megyei Prima díjat alapítanak, amit azóta minden évben kiosztottak. A díjkiosztót nemrégiben tartották a kecskeméti Sheraton Hotelben.

Az erkölcsi elismerésen túl a három megyei Prima díj mellé egy-egy millió, a közönség - és különdíj mellé félmillió forint pénzjutalom társult.

A VOSZ-hoz minden évben több száz jelölés érkezik, közülük választják ki a tíz kategória győzteseit, majd ebből a tízből a három Prima díjast.

A VOSZ megyei elnöksége szakmai zsűri segítségével döntötte el, hogy ki lesz Bács-Kiskun három Prima-díjasa.

A választás lehetősége a nagyközönség számára is nyitva állt, november 18-án délig online lehetett szavazni a közönségdíjasra.

A három Prima díjat végül Daróczi Csaba természetfotós (Solvadkert), a 7. Dimenzió Építésziroda (Kecskemét) és Durányik László karnagy (Kecskemét) vehették át a VOSZ megyei elnökétől.

Az elnökség döntése nyomán plusz egy személy, a Kalocsán és Homokmégyen egyaránt élő és alkotó Romsicsné Szarka Vera, hímző, pingáló, a népművészet mestere különdíjat kapott.

Már a kategórián belüli győzelem is hatalmas eredmény, de mint megtudtuk, az különösen ritka, hogy a kategóriagyőztesek közül a 10 főből álló zsűri szavazatából valaki 10-ből 10 szavazatot kapjon.

Márpedig ez történt Daróczi Csaba soltvadkerti természetfotós esetében, aki a maximális 10 szavazattal került be a 2019. évi Prima-díjasok közé, magyar művészet kategóriában.

A más magas elismerések mellett a „Világ év természetfotósa”, idén negyedik alkalommal a „Magyarország év természetfotósa” díjat elnyerő Daróczi Csabáról már évek óta sokan gondolták, egyszer majd elérkezik az idő, hogy átvegye a VOSZ megyei Prima díját.

Ahogy a neves természetfotós lapunknak mondta, a sok-sok díj közül ez számára a legkedvesebb, mert soltvadkertiként a Prima díjat szűkebb hazájában, Bács-Kiskunban kapta.

A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete által Prima különdíjban részesített Romsicsné Szarka Vera nem csak abban hasonlít Daróczi Csabához, hogy mindketten Bács-Kiskunban, ráadásul a földrajzi távolságot tekintve egymáshoz közel alkotnak. A hímzésben, pingálásban már a család negyedik hímző, pingáló generációját képviselő Szarka Vera bejárta a világot, mindenhol a magyaros megjelenítéstől elválaszthatatlan kalocsai mintával vitte, viszi jó hírünket hosszú évtizedek óta.

A KÉT PRIMA – DÍJAST ARRA KÉRTÜK, MUTATKOZZANAK BE OLVASÓINKNAK.

Daróczi Csaba
A nagyvilág természetfotósai körében jól ismert, több hazai és külföldi magas elismerés után idén „A világ év természetfotósa” díját elnyerő Daróczi Csabának soltvadkerti otthonában gratuláltunk a magas elismeréshez és arra kértük, beszéljen művészetéről és magáról.

„A természetfotózással úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy barátom 1992-ben behívott Szegeden egy kiállításra. Amikor onnan kijöttem, azt mondtam: na’, akkor innen én ezt fogom csinálni. Olyan képeket láttam, amilyeneket testközelből máshol még soha. A hatalmas képeken madarak, rovarok, lepkék voltak megörökítve.

Akkor már volt fényképezőgépem, de csak arra használtam, hogy testnevelés- földrajz szakos tanárjelöltként elkészítsem a kötelező terepgyakorlati fotókat.

Felkerestem a kiállított képek szerzőjét, a sajnos 9 éve elhunyt Hencz Alajost, akinek azt mondtam: Mester! Én is ezt szeretném csinálni, mi ennek a módja?

Ő tanítgatott egy-két évig, együtt mentünk fotózni, ezzel párhuzamosan Molnár Gyula ökológus, természetvédő fotóklubjába jártam, ott is nagyon sokat tanultam.

Mint végzett tanárok feleségemmel 1994 őszén kerültünk Soltvadkertre, ami az egyik legjobb hely, kiindulópont a természetfotózáshoz.

NÉGY KÜLÖNBÖZŐ ÉLŐHELY VAN A KÖZELBEN, ENNEK KÖSZÖNHETŐEN ILYEN VÁLTOZATOS ÉLŐVILÁG NINCS MÉG EGY AZ ORSZÁGBAN!

Más és más az élővilága a mocsaraknak, a szikeseknek, és a homokbuckáknak.

Természetfotózásra a legjobb időpont a napfelkeltét követő, és a napnyugtát megelőző másfél óra.

Ekkor a legszebbek a fények, ekkor mozdulnak meg az állatok. Amikor csak tehetem ott vagyok, hogy mindezt fényképezzem, lássam. Mindig olyan képeket szeretnék készíteni, ami egy megismételhetetlen pillanat, csak az enyém, csak én láttam.” Az egyik legsikeresebb képem egy jégbefagyott virág, ami hamarabb nyílott ki, mint kellett volna. Úgy két hónappal korábban, és jött a fagy. Amikor sétáltam a láperdőben, és megláttam ezt a gyönyörű kompozíciót, azonnal, szinte ösztönösen lehajoltam és lefotóztam.

Mindig megkérdezik, mennyi időt kell eltölteni egy jó képért?

Lehet, hogy két hónapot, lehet, hogy két percet. Ezt nem tudja az ember, csak akkor, ha sokat kint van a természetben és ezek a szerencsés pillanatok rátalálnak, vagy ő talál rájuk. Az idén nyertes fotómon látható üregi nyulakkal is így volt, ehhez viszont 72 reggelt töltöttem velük.

A képeim digitális technikával készülnek, így is kell leadni a fotópályázatokra.

Az országban és a világban is vannak nagy fotós versenyek, és minél nagyobb egy verseny, a nevező annál nagyobb hírverést kap. A nevezési díjak 20 és 50 euró között mozognak.

Ahogy szokás mondani, az idei évben elnyert díj, amit Dubaiban nyertem és vettem át, valóban „nem volt semmi”, ugyanis a HIPA a világ legnagyobb összdíjazású fotópályázata.”Ide 52 ezer ember küldött képet, négy kategóriába, de kategóriánként mindenki csak egy-egy képet küldhetett. Amivel itt nyertem, az most éppen egy videó kisfilm volt.

Idén több díjat nyertem. Dubai után a Világ év természetfotósa pályázaton 14 ezer fotó közül választottak abszolút győztesnek a fotómmal. Ezt a díjat Hollandiában vettem át. Magyarországon idén negyedik alkalommal nyertem el „Az év természetfotósa” díjat.

A természetfotózásban nem annyira a technika a fontos, hanem hogy az embernek van-e szeme a természet fotózásához. Nekem egy középkategóriás fényképezőgépem van, a legjobb képeimet egy Nikon D750 típusú géppel készítem.

Nagyképűség nélkül mondom, egy telefonnal is tudnék jó képeket készíteni. Nyilván nem nyulakról, meg madarakról.

Amikor az ember kitalál egy adott témát, hogy mit szeretne fotózni, ahhoz nem kell nagy összegű felszerelésben gondolkodni. Már csak azért sem, mert gyakran meghatározzák, hogy az elnyert díj mellé kapott összegből kizárólag fényképezőgépet, felszerelést lehet vásárolni.

Az országban több olyan természetfotós van, akik teljesen egyszerű felszereléssel, világszínvonalú dolgokat alkotnak.

A természeten kívül szívesen fotózok mást is. Például egy esküvőt, de ebben is a kihívást keresem. Nem olyan fotókat készítek, mint más esküvői fotósok, hanem ebben is az egyediséget keresem, kutatom.

A természetfotózáson kívül nincs más hobbim, ez minden szabadidőmet kitölti. A fotózás mellett videózok is, mert a film is érdekel és vannak olyan jelenetek, amit fotóval nem lehet visszaadni.

A megyei Prima díj előzményéről annyit tudok, hogy a VOSZ kiskőrösi képviselője, Endrődi Ferenc jelölt művészeti kategóriában. Ide nem kellett alkotást beküldeni, hanem megnézték a bejárt szakmai, művészeti életutakat, ami az én esetemben idén különösen sikeresen alakult.

A sok díj közül ez számomra most a legkedvesebb, mert soltvadkertiként a Prima díjat szűkebb hazámban, a megörökített természet helyszínén, Bács-Kiskunban kaptam.”
– mondta Daróczi Csaba a „A világ év legjobb természetfotósa.”

Romsicsné Szarka Vera hímző, pingáló asszony, a Népművészet Mestere, a Prima díj különdíjasát szintén életútjáról kérdeztük.

„Homokmégyen születtem 1941-ben. Édesanyám is íróasszony volt, de már anyai dédanyja is foglalkozott hímzéssel és pingálással.

Amint papír közelébe kerültem, már gyerekként is állandóan rajzoltam, írtam, azaz előrajzoltam a később kihímzett, kipingált mintákat. Alig lehettem tíz éves, amikor már szoknyaaljakat, ingvállakat és a viselet részét képező féketőket írtam.

A híres Kalocsai Népművészeti és Háziipari szövetkezetben 1959-ben vállaltam munkát először kézi, majd gépi hímzőként, de mellette írtam és pingáltam.

A világ minden sarkán szerepeltem a magyar eseményeken, napokon, bemutattam a tudásom. A népművészet mestere vagyok, a Pro Renovanda Cultura Hungariane Alapítvány pályadíját 1997-ben a nyertem el.

1998. október 23-án a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta számomra.

Jelenleg is írok, pingálok és hímzek. A családon belül egy lányunokám van, aki tovább vihetné ezt a művészetet. Ugyan tehetségesen rajzol, ha mondok neki valamit megcsinálja, de matematikus, más a munkája.

A legtöbbet iskolai szakkörökben tanítok, de vannak idősebb tanulóim is, akik közül többen nagyon szépen haladnak, magas színvonalon művelik az írást, pingálást.

Úgy gondolom, ennek a népművészeti ágnak a tanítását 9-10 éves korban érdemes elkezdeni, hogy aztán felnőtt korra beérjen a tudás.”A legnagyobb bánatom, hogy nagyon sokan, akik nálam tanultak, már nem itt élnek, hanem külföldön. Ott hímeznek, pingálnak, de legalább jó hírét viszik az országnak, Homokmégynek, Kalocsának.” – mondta magáról és életútjáról Romsicsné Szarka Vera Prima díjas.