A felek aláírták a következő évekre vonatkozó ütemtervet, a paksi bővítés immár nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól – jelentette be Szijjártó Péter Pakson. A külgazdasági és külügyminiszter Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján tudatta, hogy mindkét tervezett blokk alatt megtörtént ötméteres mélységig a talajkiemelés, innentől a következő cél a 23 méteres mélység elérése. Tájékoztatása szerint jól haladnak a résfalazási munkák is, jelenleg 77 százaléknál tart az ezen dolgozó német–amerikai vállalat. Megkezdődött a talajszilárdítási munka is, és hatvan épületet is felhúznak a következő fél évben.
* Támogatott tartalom