Az alapítvány tájékoztatása szerint a verseny útvonala Paks városán is keresztülhalad, ráadásul az érintett szakasz a Paksi Ebrendészeti Telep és Menhely közelében vezet majd el. Ezt kihasználva közösségi szurkolói pontot alakítanak ki a helyszínen.
A szervezők célja, hogy a helyiek együtt, jó hangulatban biztassák az áthaladó kerékpárosokat.
Gyere el és szurkoljunk együtt a bringásoknak!”
– fogalmaztak felhívásukban.
A parkolóban kialakított szurkolói helyszín minden érdeklődő előtt nyitva áll majd, így a sportesemény nemcsak látványosság, hanem közösségi élmény is lehet a paksiak számára.
Mi is az a Tour de Hongrie?
A Tour de Hongrie Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros körversenye, amelyet többnapos, úgynevezett szakaszversenyként rendeznek meg. A viadalon nemzetközi mezőny indul, profi csapatokkal és világklasszis versenyzőkkel.
A verseny jellemzően:
A rajt- és célvárosok évről évre változnak, de a mezőny rendszerint az ország több régióját is bejárja, így számos település – köztük most Paks – is bekapcsolódhat az eseménybe.
A Tour de Hongrie nemcsak sportesemény, hanem látványos országimázs-építő rendezvény is, amelyet évről évre több százezren követnek az utak mentén és a közvetítéseken keresztül.
Az alapítvány Facebook eseményén további információk találhatóak.
Forrás: Paksi Angyalok az Állatokért Alapítvány eseménye
Borítóképünk illusztráció (vecteezy.com)
A Rendőrség felhívása: útlezárásokra kell készülni Kalocsán a Tour de Hongrie miatt. Részletek:
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.