2026. 04. 18. szombat
Andrea, Ilma
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Istvánosok a Vajdaságban

Istvánosok a Vajdaságban
2023. 03. 15., 11:38

Március 10-én a Kalocsai Szent István Gimnázium 44 diákja és 4 pedagógusa Zentára látogatott.

A Rákóczi Szövetség felhívására pályázatot nyújtottunk be abból a célból, hogy kalocsai fiatalok is csatlakozhassanak határon túl élő társaikhoz és közösen emlékezzünk meg az 1848-as forradalom 175. évfordulójáról és annak hőseiről."- olvasható a portálunknak megküldött beszámolóban, amelyet alább változtatás nélkül olvashatnak. 

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium vendégei voltunk, akik már néhány évvel ezelőtt jártak városunkban. Látogatásunk során először természetesen a gimnázium és a kollégium épületét tekintettük meg a zentai diákok vezetésével. Bepillanthattunk a képzőművészeti képzés legszebb és legérdekesebb alkotásaiba, egy matematikaórába, valamint a kollégium szobáiba is. Hosszú sétát tettünk a városban, megcsodáltuk a Tisza-part szépségeit, a parti sétányon álló Révészt, az 1944-ben kivégzett magyarellenes atrocitások áldozatainak tiszteletére állított kopjafáját, híres zentai személyiségek mellszobrait, szépséges templomokat, régi épületeket, a tűzoltólaktanya szecessziós stílusban épült falait. Bejártuk a Régi mesterségek háza zegzugos szobáit és udvarát, miközben a gyűjtemény vezetője réges-régi szakmák számtalan mennyiségű használati tárgyát mutatta meg nekünk.

A városháza nemrégiben felújított impozáns épületének nagytermében Juhász Attila, korábbi polgármester, jelenleg az önkormányzat művelődési tanácsosa fogadott bennünket, aki áttekintette Zenta múltját és jelenét. Beszélt az 1697. szeptember 11-én lezajlott zentai csata történetéről, az 1848-49-es szabadságharc zentai vonatkozásairól, de kitért a 90-es évek sorsfordító történelmi eseményeire is. Elhelyeztük az emlékezés koszorúját Gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnökének különleges emléktábláján. Arra is nyílt alkalmunk, hogy rövid szabadidő keretében kis ízelítőt kapjunk a város hétköznapi életéből, láttuk, mit kínálnak a boltok, kávézók, cukrászdák. Programunkat a nevezetes csata emlékművénél zártuk.

A Kalocsai Szent István Gimnázium diákjai ezúton köszönik a zentai kirándulás szervezését és lebonyolítását a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanárainak, elsősorban Dr. Sipos Elvira és Uliján Emina tanárnőknek, valamint a bennünket kísérő diákoknak.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: SZIG

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 10:54
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.
2026-04-14 13:11:33
Színes kulturális és szórakoztató programokkal rendezik meg idén is a Rác Pünkösdöt Dusnokon. A kétnapos rendezvénynek 2026. május 23–24-én a Barai Szabadidőpark ad otthont, ahol a szervezők koncertekkel, családi programokkal, versenyekkel és hagyományőrző műsorokkal várják az érdeklődőket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>
2026. 04. 17., 08:46
Ideiglenes vízszolgáltatás-kimaradásokra kellett számítani 2026. április 17-én több településen is hálózati meghibásodás miatt. Még >>>
2026. 04. 16., 12:17
Felháborító állapotok fogadták a szakembereket a csajda kerti játszótéren. A történtek nemcsak esztétikai, hanem komoly közegészségügyi problémát is jelentenek. Még >>>
2026. 04. 16., 09:02
Magyarországon minden évben április 16-án emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK