A k.arc Egyesület által életre hívott DI:VÍZIÓ programsorozat az építészetet mint városformáló eszközt állítja a középpontba. A beszélgetések, előadások és eszmecserék során Kalocsa építészettörténete és urbanisztikai kérdései kerülnek fókuszba, mindig egy-egy kijelölt tematika és helyszín mentén.
DI:VÍZIÓ címmel indít új rendezvénysorozatot a k.arc Egyesület, amelynek célja Kalocsa építészeti örökségének és városi tereinek közérthető bemutatása, valamint a jövő lehetőségeinek közös átgondolása. A név nem véletlen: a „di” a dialógust, a „vízió” pedig a jövőképet jelenti – a programsorozat ezekre épít.
Minden alkalom más-más témát jár körül, de a forma állandó: rövid, ismeretterjesztő előadások, meghívott vendégek és kötetlen beszélgetések segítik a párbeszédet. A szervezők célja, hogy bebizonyítsák: Kalocsa kimagasló építészete a helyi identitás szerves része, amely nemcsak múltunkat, hanem jövőnket is formálja.
A nyitóalkalom alcíme: „Építészeti körkép: hol volt és hol lesz a kultúra helye Kalocsán?”. Az első di:vízió során egyfajta elméleti sétára indulnak a résztvevők, amely a kalocsai kulturális élet és művelődés egykori és jelenlegi helyszíneit mutatja be. Szó esik a város közismert, fontos épületeinek történetéről, valamint általánosságban a kulturális terek és művelődési célú épületek sajátosságairól is.
A program során megpróbálják feltérképezni azokat a kihívásokat és lehetőségeket, amelyekkel napjaink Kalocsájának kulturális építészete szembesül. Külön figyelmet kap a digitális építészet és a virtuális terek szerepe, amelyek egyre hangsúlyosabban jelennek meg a kulturális életben.
A jövőképek, víziók megfogalmazását Dr. Deákné Tóth Veronika pedagógus és Bagó István segítik gondolataikkal, tapasztalataikkal, ösztönözve a résztvevőket az aktív részvételre és közös gondolkodásra.
Forrás: Kalocsai tomori Pál Városi Könyvtár / Facebook
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.