2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

A 10 ÉVES KALOHÍREK BEMUTATJA: „Nem mi vagyunk ilyen jók, öregem, hanem az internet!” – Videón Tamás Fecó és Cinó magasröptű eszmecseréje

2018. 07. 06., 17:18

TÍZÉVESEK LETTÜNK! Gondoltuk, portálunk kerek születésnapjára készíttetünk Tóth Danival magunkról egy filmet, amelyben munkatársainkat hétköznapi valójukban, személyesebb látószögből is megismerhetik Olvasóink. Jelentjük: sikerült! Talán még jobban is, de legalábbis egészen másképp, mint terveztük. Mi jókat nevettünk már forgatás közben, és utóbb, a filmből végül kimaradt jelenetek láttán is. Ezekből hoztunk most egyet ízelítőül, nevessenek velünk! Jövő héten pedig jelentkezünk a kész filmmel – maradjanak internetközelben!

A tízéves születésnapját ünneplő KALOhírek csapatának tagjai közt, bizony, sok tekintetben vannak különbségek, így a számítástechnikai műveltség terén is.

Márpedig portálunk egyik alapelve a folyamatos megújulás, ami a munkatársak részéről is állandó alkalmazkodást, új ismeretek, készségek elsajátítását igényli. A technikai korszak kihívásaira való folyamatos felkészülés és önképzés végtelen gátfutásában az akadályok mindenkinek ugyanolyan magasan vannak, de a lábunk nem egyforma hosszú!...

– ez az egyik üzenete az alábbi videónak, amelyhez előzetesként annyit, hogy azt gondoltuk, Dani gyakorlott filmkészítőként remekül ráérez majd arra a szándékra, és a helyzetben rejlő lehetőségre, hogy

SZEMÉLYES KÖZELSÉGBŐL, A LEGŐSZINTÉBBEN MUTASSON BE BENNÜNKET.

Nem volt különösebb rendezés, leültünk egy asztalhoz, és igyekeztünk fesztelenek maradni az egyébként többségünk számára szokatlan helyzetben, kamerák előtt. Dani ugyanis vagy nyolc kameraállásból forgatott, mi meg folyton azon mantráztunk belül, hogy

ne nézz bele a kamerába, nenézzbeleakamerába-nenézzbeleakamerába…. NANÁ! AMIKOR MINDENÜTT KAMERA VAN KÖRÜLÖTTED!

Szóval, gondoltuk, fényezzük egy kicsit magunkat a 10 éves születésnapra készülő filmünkben, hogy milyen jó fejek, sokoldalúak, szellemesek (…) vagyunk.

„Tükröm, Tükröm, mondd meg nékem…”

A forgatás alatt azonban nem mindig olyan oldalunkat sikerült fölvillantani, amelyiket mutatni szerettünk volna:

OLYAN MEGNIYLVÁNULÁSOK IS KISÜLTEK, AMIRE MI SEM SZÁMÍTOTTUNK.

„Akkor, mi legyen ezzel az anyaggal? Kuka?”

– kérdezte Dani a forgatás végén, látva a nyilvánvalót, hogy nem az lett a dologból, amit mi tervezetünk.
De:

HA ŐSZINTESÉG, AKKOR ŐSZINTESÉG!

Ezt az oldalunkat sem akarjuk eltitkolni: esendőek, tévedhetőek vagyunk, „emberből vagyunk”!
Ha már így alakult, hozzuk ki belőle a maximumot! Mutassuk meg azokat a részleteket is, amelyek végül nem kerülnek be a filmünkbe. Nevessünk magunkon és egymáson!

TEGYENEK ÍGY ÖNÖK IS!
NEVESSENEK VELÜNK – EZÚTTAL RAJTUNK!

De amíg lehet, nevessenek magukon is, ha van miért!
Nekünk volt miért!

Kínpadon: Tamás Ferenc, sportszerkesztő, sportfotós, online újságíró

Ebben a rövidfilmben főleg sportszerkesztőnket, szegény Tamás Fecót pécéztük ki.

Amint bevezetőnkben is utaltunk rá: a folyamatos megújulás útján járó KALOhírek által támasztott technikai kihívások végtelen gátfutásra kárhoztatja azokat, akik e műfajra adják a fejüket. E gátfutásban az akadályok mindenkinek ugyanolyan magasan vannak, de a lábunk nem egyforma hosszú.

TAMÁS FERENC SOKKAL INKÁBB SZÉDÍTŐ LEXIKÁLIS MŰVELTSÉGÉRŐL ÉS KIKEZDHETETLEN MEMÓRIÁJÁRÓL HÍRES, MINTSEM HOSSZÚ LÁBAIRÓL, ÉS ÍGY VAN EZ NÁLA A TECHNIKAI KIHÍVÁSOK TERÉN IS.

Személyében – online tartalomszolgáltató médium létünkre – a folyamatos fejlődés ellenére is van olyan „régi vágású” tagja szerkesztőségünknek, aki

A CIKKEIT MÉG KÉZZEL ÍRJA, ÉS „TITKÁRNŐVEL” GÉPELTETI BE.
[A „titkárnőért” bocs, Eszter! – A szerk.!]

DE MÁR TUDJA, HOL KELL EGY SZÁMÍTÓGÉPET BEKAPCSOLNI!

Fecó a világháló működésére annak mélységében a kamerák előtt csodálkozott rá először. Felismerését, vagy inkább őszinte rácsodálkozását mutatjuk most meg.

TARTSANAK A TÍZÉVES KALOHÍREKKEL!

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK