A Női Felnőtt NBII. Nyugati csoport nyolccsapatos mezőnye november végével már lejátszotta a bajnokság alapszakaszának első körét, ahol a Kováts Ágnes edzette Kalocsai SE együttese az ötödik helyen várhatta a folytatást. Csapatunk három győzelem mellett négy vereséggel zárta az első kört, ám december 4-én, vasárnap éppen azzal a Honvéd Zrínyi SE-vel meccselt, amely 3:0-ra vert bennünket az október 16-i bajnoki nyitányon.
Sajnos a visszavágás most sem jött össze, pedig ezúttal azért sikerült játszmát nyernünk. Az első szettben a játszma finisében biztosan vezető vendégek (19:23), 22 perc játékidő után behúzták az első játszmát, pedig 19:19 után nem ez volt prognosztizálható a szett folyamatában.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A második játszmát aztán 20:15-ös vezetés után 25:23-ra megnyerte a Kalocsa,
de ezen a vasárnapon is előtte összes puskaporát a csapat, mert a következő két szettben sajnos már nem termett babér a mieink számára.
KSE – HZSE 1:3 (–20, 23, –21,–19)
50 néző, vezette: Szél M., Harsági L.
Kalocsa: Szigeti A., Fehérvári A., Fekete G., Szele A., Dabis Á., Pálinkás V. Csere: Pálinkás A., Kovács P., Fekete L., Fegyvári F., Bukor B.
Edző: Kováts Ágnes.
Az eredmény alakulása, 1. játszma: 5:5 8:15, 19:19, 19:23. 2. játszma: 15:12, 20:15, 23:22. 3. játszma: 3:14, 9:16, 19:22. 4. játszma: 5:8, 9:9, 19:24.
Folytatás december 11-én, vasárnap Veszprémben, ahol a sereghajtó ellen mindenképpen nyerniük kell majd a Kováts-tanítványoknak.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.