2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Félmilliárdból lesz új városközpontja Soltnak – Kereskedőházat építenek, parkosítanak

Zsiga Ferenc  |  2019. 07. 23., 15:44

Régi vágya teljesül a soltiaknak, a városközpontban, az épített környezetben is erősödik a kisvárosi jelleg. A nagyközségek sorából 1998-ban a városok közé emelt ősi magyar településnek sajnos máig nincs igazi centruma. Eddig elsősorban tagolt településszerkezete, nagy kiterjedése akadályozta ebben. Ám ez most megváltozik, a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően indul a megvalósítás.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy egyedi kormányzati támogatásból megépül a Sportcsarnok, de már ezt megelőzően, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat félmilliárd forint TOP, vissza nem térítendő európai uniós pályázati forrásából, komplex módon megújul a városközpont.

Solt egyébiránt egymástól ugyan távol esően, de például a Vécsey kastéllyal, a sportpályával és az azt kiszolgáló létesítményekkel, szociális és egészségügyi szolgáltatásaival, kulturális életével, megújuló záportározó tavaival, 600 pincét befogadó Szőlőhegyével, vállalkozásaival, kormányablakával jelenleg is figyelemre érdemes, szépen fejlődő település.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Fotó: Zsiga Ferenc

A projekt indulásáról szólva Kalmár Pál polgármester portálunknak arról számolt be, hogy a város kivételes fekvését, földrajzi adottságait mindenki ismeri, de azt már kevésbé, hogy a Solton működő cégek, az itt élő emberek is nagyban hozzájárulnaka térség gazdasága élénkítéséhez, a lakosság megtartásához.

A várhatóan augusztusban lezáruló közbeszerzést követően induló komplex városfejlesztési program a városi lét olyan elemeivel bővíti a helyi kulturális, közösségi életet, az aktív időtöltés lehetőségeit, amelyek elősegítik, hogy Solt élhetőbb település legyen.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Kalmár Pál felhívta a figyelmet, hogy ugyan a település története évszázadokra nyúlik vissza, de várossá nyilvánításának tavaly volt a 20. évfordulója. Egy ilyen életkorú város esetében elkerülhetetlen a kisvárosias arculat erősítése, amely a mostani projekttel leginkább a városközpont megújításában, a már meglévő funkciók erősítésében, újak létrehozásában nyilvánul meg.

A fejlesztésben a legnagyobb hangsúlyt a Sákor-csatorna melletti zöldfelület rekreációs célú fejlesztésére fektetjük. Itt játszóteret alakítunk ki, futópályát építünk, fitnesz eszközöket telepítünk, tanösvényt és sétautat létesítünk.”Az átalakításokat követően a többfunkciós park méltó helyszínéül szolgálhat majd a családok aktív, tartalmas időtöltésének, pihenésének, és várhatóan növeli a lakosság környezettudatosságát is.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

A fejlesztés másik fő iránya, hogy az Aranykulcs vendéglővel szembeni elhanyagolt, városképet zavaró épületek lebontása után, azok helyén létesül egy az új városközponthoz méltó kereskedelmi-szolgáltató központ.

A két nagy fejlesztési terület mellett egyéb, kisebb volumenű, kiegészítő beruházás, például fásított tér kialakítása, valamint a kereskedelmi épület melletti parkolóhelyek létesítése is megvalósul – nyilatkozta portálunknak Kalmár Pál, Solt város polgármestere.

Mint megtudtuk a beruházás előkészítés alatt áll, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után indul, tavasztól már lendületesen halad a 2020 végiéig tartó megvalósítás.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK