2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

A politikus is ember 2. – Kákonyi István képviselőnél első a család és a tánc

A politikus is ember 2. – Kákonyi István képviselőnél első a család és a tánc
Illés György Cinó  |  2020. 02. 27., 15:57

A történelmi múlt, cselekvő jelen című TOP pályázati projekt részeként kerül megrendezésre „A politikus is ember” című sorozat, amelynek második vendége Kákonyi István, a Fidesz-KDNP színeiben az önkormányzati testületbe bejutott képviselő volt kedden a Kamarateremben. Megtudtuk: a képviselőnél a család és a tánc áll az első helyen, és e kettőt az ő esetében egyáltalán nem nehéz összeegyeztetni…

A sorozat első vendége dr. Filvig Géza polgármester volt, másodikként, kedd délután öt órakor Kákonyi István, a kalocsai 3. számú választókerület képviselője került sorra, akivel ezúttal is Kézér Lilla Kata, a Kalocsa Művelődési Központ művelődésszervező munkatársa beszélgetett a mintegy negyvenfős hallgatóság előtt, az elhangzottakat projektoros fotóvetítéssel szemléltetve.

Fölvezetésként Kézér Lilla Kata elmondta: a képviselőt sokan ismerik városunkban úgy, mint a Piros Rózsa táncegyüttes tagját, úgy, mint számítástechnikai szakembert, vagy immár mint önkormányzati képviselőt. Mivel azonban az őszi választásokat megelőző kampány során kevés szó esett a jelöltek múltjáról, ezért először Kákonyi István gyermekkoráról, a városunkban töltött iskolaéveit mesélte.

A gyermekkor

Kákonyi István 1984-ben született, édesanyja a kalocsai Szent Kereszt Kórház gyermekosztályának ápolója, édesapja gépjárművezetőként dolgozott, ám sajnos 2007-ben elhunyt. Húga évek óta Kalocsa város önkormányzatának alkalmazottja.
A képviselő gyermekkorát is képek vetítésével mutatta be, igazi retró élményt nyújtva többek közt a Belvárosi Általános Iskolában készült tantermi osztályképükkel, ahol az ének tagozatos osztályba íratták be szülei.

Fölidézte az osztályukkal és énektanárukkal, Zsebics Ilonával együtt az Éneklő Ifjúság nevű országos versenyen elért arany minősítéseket, valamint azt, hogy énektagozatosként a főszékesegyházi gyermekkórusnak is tagjai voltak, életre szóló élményeket szerezve a miséken és más rendezvényeken az alig pár hete Kalocsa város díszpolgárává választott Leányfalusi Vilmos orgonakíséretével nyújtott, énekes szolgálatuk révén.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


Az érettségi után Kákonyi egy rövid időre elkerült ugyan Kalocsáról – akkor Budapesten szerzett rendszerinformatikus OKJ-s szakképesítést, de hosszú távon gondolkodva mindig is városunkban képzelte el az életét.

Úgy gondolom, hogy nem bántam meg, és soha nem is bánom meg ezt a kijelentést, hogy itt képzelem el a jövőmet. Ezt továbbra is fönntartom” – mondta lokálpatrióta érzelmeit kimutatva Kákonyi István, kérdésre válaszolva azt is elmondva, hogy a városunkhoz fűződő legerősebb köteléke a kultúra, mindenekelőtt a néptánc. A képviselő úgy vélte, hogy a hagyományőrzés, népi kultúra és a viseletek terén városunkban rejlő lehetőségek még mindig nincsenek teljes mértékben kiaknázva.

Egyesületi munka, politika, közélet

A helyi politikában való részvételét is ezek a kihasználatlan lehetőségek motiválták, amelyeket most sok munkával a város javára próbálnak képviselőtársaival megragadni. Ebben nemcsak képviselőként, de a néptáncos és népművészeti közélet aktív tagjaként is közreműködik.
A város megtartóerejét a sportban, néptáncban és népművészetben látja.

A tavalyi év kihívásai kapcsán szó esett a kampányról, az abban végzett fárasztó munkáról, valamint a körzete, a Széchenyi lakótelepen fejleszthető lehetőségekről is.
Szintén szóba került, hogy a választásokon a kormányzó pártokkal együtt jelölőszervezetté előlépett Kalocsa Jövőjéért Egyesület tagjaival a kapcsolatuk a közéleti együttműködésnél nagyobb múltra visszatekintő baráti viszony, és magának az egyesületnek a gondolata is e baráti körben folytatott beszélgetések, ötletelések termékeként született meg – így lett maga is az egyesület alapító tagja.

A megalakult egyesülettel a közvetlen politikai tevékenységen túlmenően is szerveztek különböző rendezvényeket, gyermeknapi programot épp úgy, mint az Idősek Világnapjáról megemlékező rendezvényt.

Néptánc, hagyományőrzés

Az egyesületi és kampánymunkában családja teljes mellszélességben mögötte állt, támogatta közéleti szerepvállalásában
A család a népi hagyományok ápolásában is vállat vállnak vetve tevékenykedik: Kákonyi maga is gyermekkora óta táncol, a tánctanulást még Tóth Ferenc néptánctanár, koreográfus keze alatt kezdte el, de édesanyja és testvére is családi örökségként végzik ezt a küldetést.

Volt olyan alkalom, amikor hét Kákonyi volt a színpadon egyszerre”– jellemezte a családjuk elhivatottságát a képviselő, hozzátéve, hogy a tánc révén volt módja megismerni szinte egész Európa országait, ahová a táncnak köszönhetően jutott el, sok élményt szerezve, de kiemelte a tánc közösségformáló erejét is.

Miután megtudtuk, hogy a tánc és a közélet is nagyon időigényes elfoglaltság, főleg a munka mellett, és a társasági életből is kiveszi a részét Kákonyi, fölvetődött, hogy ha van egyáltalán szabadideje, azt mivel szereti eltölteni.

Tessék:”

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


Egy siófoki nyaralás alkalmával pedig egy lábbal hajtós négykerekűt béreltek ki, amely annyira megtetszett nekik, hogy lerajzolták, és hazatérve neki is láttak megvalósítani.
A szerkezet az egyik Paprikafesztivál alkalmával a város népe előtt is debütált.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


Kérdezz-felelek

A továbbiakban villámkérdésekre válaszolt Kákonyi István:

Mit jelent számodra

  • a család?
    – A legfontosabb dolog a világon.
  • politika?
    – Nehéz feladat.
  • Kalocsa?
    – Szép város.
  • tánc?
    – Kedvencem, az életem része.
  • Isten?
    – Hiszek benne.
  • felelősség?
    – mindig vállalom.
  • kampány
    – Nehéz feladat.
  • szabadidő?
    – Kevés.


Ez után mondatkiegészítős játék következett, amelynek során többek közt kiderült, hogy nagyon büszke az édesanyjával egy kalocsai találkozón bemutatott táncukkal 2008-ban elnyert Fülöp Ferenc-díjra.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


Kákonyi szerint Kalocsa az a város, amelyből sok munkával egy fejlődő, szép európai várost lehet csinálni, utódainak pedig a néptáncot szeretné örökül hagyni.

A rendezvény zárásaképpen a közönség is kérdezhette a képviselőt. Az egyetlen kérdésre, hogy melyik a kedvenc pálinkája, megtudtuk:

PÁLINKÁBÓL KÁKONYINÁL A MÁLNA A FAVORIT.

A beszélgetést követően a képviselő és családja kisebb agapéra invitálta meg a jelenlévőket, amelynek során háromféle falatszendvicset majszolva, remek sajtos rudat, vagy csoki krémes ostyatortát eszegetve, kötetlenebb formában folytatódott a csevegés a Kamaraterem előtti folyosószakaszon.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK