Jövő télutón, vagy tavasszal kezdődik a Damjanich utca 7. szám alatt a CLLD pályázati forrásból létesülő Vízparti Közösségi Ház építése, amelyet már a nyáron átadnak a vízi sportok kedvelőinak örömére. A projekthez a fenntartási időszakban különböző programok is kapcsolódnak. A „bemutatkozó rendezvény” a jövő évi, X. Sárkányhajó Kupa lesz, amelyet a GYIÖK a Vízparti Közösségi Ház üzemeltetőjével, a Kalocsai Gerillakertész Egyesülettel (KAGESZ) közösen fog megszervezni. Emiatt egy a jövő évi regatta egy sor változást tartogat.
A Damjanich utcai beruházásról már korábbi cikkünkben beszámoltunk. A már jelenleg is a KAGESZ által vízisport-bázisként használt épület udvarán tárolják a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pályázatának keretében épülő meszesi vízi turisztikai központ kenuit is, amelyeket a későbbiekben is közösen használ majd a két vízi tömegsport-központ, míg a kalocsai bázis saját vízi járműveit – két 9+2 személyes sárkányhajót és két vízibiciklit csak jövő év elején fogják beszerezni, szintén pályázati forrásból.
A BESZERZENDŐ „FLOTTÁBÓL” A KÉT SÁRKÁNYHAJÓ MÁR A NYÁRELŐN MEGTARTANDÓ X. SÁRKÁNYHAJÓ KUPÁN FŐSZEREPHEZ JUT MAJD – A KORÁBBI, BAJAI PARTNEREK HAJÓI HELYETT EZEKKEL BONYOLÍTJÁK MAJD LE A TELJES VERSENYT.
Részben ezért – de nem csak emiatt – sok minden másképp lesz, mint az eddigi sárkányhajó kupákon volt, érdemes rá fölkészülni.
Segítünk:
Kisebb csapatokat kell szervezni
Az a tény, hogy fele akkorák lesznek a hajók, azt is jelenti, hogy kisebb legénységekkel kell készülni a versenyre. Ez kedvező hatással lehet a versenyzési kedvre, ugyanis
A TAPASZTALATOK AZT MUTATJÁK, HOGY GONDOT JELENT A CSAPATOKNAK, HOGY AZ EGÉSZ NAPOS VERSENYRE A SZÜKSÉGES 20+1 FŐS LEGÉNYSÉGET FOLYAMATOSAN BIZTOSÍTANI TUDJÁK A HELYSZÍNEN.
Emlékezetes: Mezey Gabriella ifjúsági referens, a verseny főszervezője is beszélt a KALOhíreknek az idei kupa értékelése során arról a jelenségről, hogy a felnőtt mezőnyben jóval kevesebb csapat állt rajthoz ebben az esztendőben, mint tavaly. A szervező az első években robbanásszerűen növekedő érdeklődés trendjének megfordulását kérdésünkre azzal magyarázta, hogy a húszfős csapatlétszám túlságosan nagy, emiatt a csapatok nehezen tudják a legénységet úgy összeállítani, hogy a versenynap folyamán végig ott is tudjon lenni mind a húsz evezős.
Kisebb létszámú hajókkal ez könnyebben megoldható lesz, ezért döntöttek az eddig megszokott 20 evezős, +1 dobos, +1 kormányos hajók helyett 9+1+1 férőhelyes sárkányhajók beszerzése mellett, annak ellenére, hogy e kisebb vízi alkalmatosságok bekerülési költsége csupán hozzávetőleg 10%-kal kisebb a kétszer nagyobb hajók áránál – tudtuk meg Bolvári Ferdinándtól. A vízisport-projekt keretében a tervezett létesítmény üzemeltetőjeként a hajókra pályázó KAGESZ elnöke arról is beszámolt portálunknak, hogy az első néhány alkalomhoz hasonlóan kulturális programokat, koncerteket is terveznek a verseny mellett.
Már körvonalazódik a program
A VERSENY AZ ELSŐ NAPI EDZÉSI LEHETŐSÉGEKKEL KIEGÉSZÍTVE HÁROMNAPOS LESZ.
Ez még nem újdonság, de:
Csütörtök este a tervek szerint a Country Road ad koncertet
A zenekar arra az estére a spontán muzsikálással egybekötött közösségi esetéket szervező „Tábortűz kommandó” zenészeivel egészül majd ki. A tábortüzes csapat jelenlétét különösképp indokolja majd, hogy
A SZERVEZŐK SZALONNASÜTŐS ESTI PARTIVAL IS MEGTOLDANÁK AZ ELSŐ VERSENYNAP PROGRAMJAIT,
A pénteki versenynapot sportbemutatók teszik izgalmasabbá
A MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL HÍRES SPORTOLÓK, KÖZTÜK OLIMPIKONOK TARTANAK BEMUTATÓKAT ÉS MOTIVÁCIÓS ELŐADÁSOKAT.
Ugyanaznap este szintén koncert zárja a programot, de azt még nem tudni, hogy melyik zenekart hívják meg. Amit ezzel kapcsolatban Bolvári Ferdinánd biztosra mondott:
A PÉNTEK ESTÉT VALAMELYIK ORSZÁGOSAN ISMERT ZENEKAR KONCERTJE TESZI MAJD EMLÉKEZETSEBBÉ.
Szombat este diszkó!
A zárónapon a versenyek és az eredményhirdetés után diszkó lesz, amelyen a tervek szerint
DJ ROBERTO RIOS, AZAZ BÁCSKAI RÓBERT KALOCSAI LEMEZLOVAS LESZ A HANGULATFELELŐS.
Mindezt a pályázat dokumentációja rögzíti, amint azt is, hogy a kapcsolódó programok lebonyolításához
A VAGYONHASZNOSÍTÓTÁSI KFT.-TŐL BÉRLIK MAJD A NAGY RENDEZVÉNYSÁTRAT.
A jelenleg az Érsekkertben fölállított, több száz fő befogadására alkalmas sátor a Kubikus parkban várja majd a közönséget három napon át.