2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Paprikafutás 2016 – Rekordmezőny a rajtoknál

Tamás Ferenc  |  2016. 09. 20., 17:15

Az immár XXVII. Paprikafesztivál előzetesen kinyomtatott programjainak egyikében sem szerepelt az utcai futóverseny, ám létrejötte tulajdonképpen két ambiciózus testnevelő tanárnak – Jenei Tibornak és Martin Gábornak – köszönhető, akik megtervezték és levezényelték a viadalt a kezdetektől a végéig.

Köszönet érte, hiszen napjainkra már az országos közismertségnek örvendő

Kalocsai Paprikafesztivál egyik legnépszerűbb kísérő rendezvényévé nőtte ki magát

a város diákságát és a lakosság sportkedvelő felét megmozgató utcai futóverseny a Parikafutás, amelyet idén először két napon is megrendeztek, és ahol

közel másfélezren hódoltak szenvedélyüknek.

Az örömfutás első napján szeptember 16-án, pénteken délelőtt előbb a kalocsai óvodák szinte teljes létszámmal képviseltették magukat, ahol ideális futóidőben a Kubikus park sétányain versengtek egymással. Az óvó nénik közreműködésével a gyerekek szó szerint élményszámba menően egy jót futottak, minekután a rendezők almával és üdítővel várták a népes mezőnyt a célban.

Képgaléria megtekintése (119 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A legjobbakat jutalmazták is az érmesek dobogóján, ahol a kislányoknál Sipos Florina Hanna, Lakatos-Lengyel Míra és Tamás Emma volt a befutók sorrendje. A fiúk csoportjának dobogósai: 1. Tóth Márk, 2. Gyöngyösi Gergő, 3. Salacz Marcell.

Ezt követte az általános iskolák alsó tagozatosainak két futama. A lányok mezőnyének legjobbja Drenyovszki Csenge volt, akit Tóth Csenge és Révész Petra követett a célban.
Az alsós fiúk népes táborának dobogósai a következők: 1. Kolompár Tamás és Sáfrán Milán, 2. Tóth Kristóf, 3. Schivampl Andor. A felső tagozatos lányok versenyét Guzsván Hédi nyerte, ezüstérmes Ferencz Panna, a bronzot pedig Dorusák Dorina nyakába akasztották az ünnepélyes eredményhirdetéskor. A fiúknál: 1. Tóth Ákos, 2. Körmendy Márton, 3. Szőgyi Kevin.

Képgaléria megtekintése (119 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Másnap, a középiskolások és a felnőttek egy futamban vágtak neki a mintegy 3300 méteres versenytávnak. A középiskolás lányok érmesei: 1. Tóth Mikolt, 2. László Kíra, 3. Takács Nikolett. A fiúk dobogósai: 1. Balázs Péter, 2. Tóth Ernák, 3. Fekete Mátyás.

A felnőtt hölgyek mezőnyében Komjáti-Lajkó Mónika végzett az élen, udvarhölgyei pedig Peák Csabáné és Tóth Gabriella voltak a díjátadáson. A férfiaknál remek futással Kiss Dominik diadalmaskodott Komjáti Gábor előtt, a bronzérem pedig Hegedűs Csaba nyakába került a záráskor.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK