2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

„Pingvinek”, „fecskében” – Avagy: Mikulás fürdőzés Szeliden

„Pingvinek”, „fecskében” – Avagy: Mikulás fürdőzés Szeliden
2019. 12. 08., 13:54

Lassan kezd hagyománnyá válni, hogy egy baráti közösség szervezésben, egymást bátorítva megmártóznak a vállalkozó szellemű érdeklődők. Meglehet, igazából, korcsolyázni szeretnének, de mit csináljunk, ha nem fagy be a tó? Elő a „fecske” alsóval! No, meg persze, a bikinikkel!

Amint már tavaly is beszámoltunk róla, immár több éves hagyomány, hogy a Mikulás pingvinjei jótékonysági akcióval egybekötve mártóznak meg a Szelidi-tó ilyen idő tájt meglehetősen hűvös vizében. A hidegvizes mókát Szőnyi Ferenc és Harsányi Pál ötlötte ki és szervezi – az előbbit sokan jobban ismerik úgy, mint „a szelidi kukoricás bácsi”, az utóbbit pedig, aki tavaly Lakatos Pétert és Petrecz Zsoltot is szervezőtársaiként említette, a Country Road együttesből ismerheti a közönség. 

Azt, hogy a víz mennyire hideg pillanatnyilag, a meteorológiai szolgálat adataiból pontosan tudhatjuk: 4,5 Celsius-fok.

A szokatlan időben fürdőzők között voltak hölgyek is, és bizony, volt, aki sokkal szaporábban jött kifelé, mint a többiek, ami Korsós Péter alábbi videóján is látható,…


… és ami a vízhőmérséklet ismeretében érthető.

Cikkünk elején azt írtuk, hogy a víz 4,5 fokos volt. Ennél szemléletesebb adatunk is van: a rendezvény egyik rendszeres, aktív résztvevője, Suhajda Krisztián mutatta meg ebben a videóban, 0:55 körül.
Ő azt mondta, hogy két fok.
(De az ujjaival két centit mutatott...)
:-)

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK