A modern világ gyors változásai új kérdéseket vetnek fel a gyermeknevelés és az oktatás területén. Ezekre a kihívásokra keresi a választ Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus előadása, amelyet 2026. március 26-án 17 órától rendeznek meg a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár kamaratermében.
Az „A XXI. századi kihívások – nevelés, tanítás, tanulás” című program során a résztvevők betekintést nyerhetnek abba, hogyan változott meg a gyermekek tanulási környezete a digitális korszakban, és miként segíthetik a szülők és pedagógusok a fiatalokat abban, hogy sikeresen eligazodjanak a modern világ útvesztőiben. Az előadó, aki az Atipikus Fejlődésmódszertani Központ alapítója is, hosszú évek tapasztalatát osztja meg a hallgatósággal a gyermekek fejlődéséről és a hatékony tanulást támogató módszerekről.
A rendezvény a Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje és a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár közös szervezésében valósul meg. A szervezők külön figyelmet fordítanak a kisgyermekes családokra is: az előadás ideje alatt a könyvtár ingyenes gyermekfelügyeletet biztosít, hogy a szülők nyugodtan vehessenek részt a programon.
Az esemény elsősorban szülőknek, pedagógusoknak és mindazoknak szól, akiket érdekel, hogyan lehet a mai világban hatékonyan támogatni a gyermekek fejlődését és tanulását. Az előadás jó alkalmat kínál arra is, hogy a résztvevők kérdéseket tegyenek fel, és közösen gondolkodjanak a nevelés jövőjéről.
A szakember Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje főigazgatójának, Szabóné Juhász Ildikó meghívására érkezik városunkba, az esemény az intézmény nevelés nélküli napjának egyik programját képezi, melyhez a helyszínt a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár biztosítja.
Forrás: „A XXI. századi kihívások – nevelés, tanítás, tanulás” című program
A Fókuszban Podcast választási különkiadásába térségünk összes képviselőjelöltje meghívást kapott, négyen elfogadták meghívásunkat. Vendégünk volt (betűrendben): Font Sándor, Kókai Katalin, Kőszegi Mihály és Szabó Patrik.