Június 15. és 20. között változatos programok várják a könyvek szerelmeseit az Ünnepi Könyvhéten, ahol minden korosztály megtalálhatja a számára kedves programot. Az ünnepélyes megnyitót hétfőn délelőtt, a Városi Színházban tartották meg a sétálóutcán felállított színpad helyett az esős időjárásra való tekintettel.
A hatnapos programsorozatot – Csikós Marianna könyvtárigazgató köszöntője után – Kákonyi István nyitotta meg, aki tolmácsolta dr. Bagó Zoltán polgármester köszöntő szavait, aki nem tudott részt venni a mai megnyitón.
A könyvek különleges kincsek: nem csupán történeteket őriznek, hanem tudást, emlékeket, gondolatokat és álmokat is. Egy jó könyv képes arra, hogy egyszerre szórakoztasson, tanítson, vigasztaljon, vagy éppen új kérdéseket tegyen fel nekünk.”– emelte ki az önkormányzati képviselő, majd hozzátette: az idei könyvhét programjai is ezt mutatják.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
– Kedves gyerekek! Ti még a felfedezések korát élitek. Minden nap tanultok valami újat, és ebben a könyvek a legjobb barátaitok lehetnek. Megtanítanak bennünket álmodni, gondolkodni, nevetni, de néha még bátorságot is adnak. Amikor kinyittok egy könyvet, valójában egy új világ kapuját nyitjátok ki – szólt a legfiatalabbakhoz Kákonyi István, majd köszönetét fejezte ki a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár munkatársainak, a szervezőknek, az előadóknak és minden közreműködőnek, akik lehetővé tették, hogy városunkban ismét ilyen gazdag és sokszínű programmal ünnepelhessük a könyvek világát.
A nyitónapon a kulturális műsorok sora a Csokonai utcai óvodások Mókus csoportjának műsorával kezdődött, ezután Komor László bábművész előadása, Vácz Péterné, Tóth Erika és Pogrányi Miklós interaktív mesejátéka, valamint Szász János Péter fizikus interaktív előadása várta, illetve várja az érdeklődőket a nap során, amely a „Tomori 500 verseny” eredményhirdetésével zárul.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A kalocsai Ünnepi Könyvhét programjait összefoglaló cikkünket, programajánlóinkat ide kattintva olvashatják!
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!