2026. 04. 12.
Gyula
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Hol a világ közepe? - Központban dr. Kovács Istvánné Éva

Boda Tibor  |  2018. 02. 15., 20:49

A KKKK Családbarát NŐ-KÖZ-PONT második rendezvényén dr. Kovács Istvánné a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület vezetője volt a meghívott előadó. Az est házigazdája dr. Magóné Tóth Gyöngyi köszöntőjét követően az e heti vendég bevezetőképpen a programsorozat címéből kiindulva mondta el gondolatait, mit is jelent számára a siker, ami neki olyan magától értetődő dolgokat takar, mint a család, ami az ember értékrendjét alakítja ki, a párválasztás, a gyermekek, unokák.

A műveszi életútjához híven gyönyörű kalocsai népviseletbe öltözött előadó nagy lendülettel kezdett bele a vetített képekkel illusztrált Résztelek a világ közepe címet viselő,

történeti, kronológiai vezérfonalra felfűzott élet- mesébe.

Megelevenedtek a gyermekkor paradicsomi helyszínei, a nagyszülőknél töltött nyarak, a csillogó telek lovasszánnal hasítva a havat, a misék áhítata, a lakodalmak forgataga, ahol az édesapa gyakran mint vőfély szerepelt. Talán innen is öröklődött a szinpadi magabiztossága, amely már igen korán egy óvodai ballagás alkalmával megmutatkozhatott.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Boda Tibor/ KALOhírek

Majd következtek az iskolaévek. A gimmnázium, a családalapítás, a gyermekek és az unokák adta örömök.

A színes, ízes előadásmód remek hangulatot teremtett az ismét csordultig megtelt Tiszti Klub nagytermében.

A prezentáció második felében került középpontba a Kalocsai Hagyományörző Néptánc Egyesület vezetőjeként, szervezőjeként kifejtett tevékenységének gazdag élményanyaga. A Bencze Károlyné és Cselik Mária fémjelezte együttes életébe, mindennapjaiba, a számtalan hazai és külföldi fellépés kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést, gazdag fotóanyaggal körítve.

Kovács Istvánné Sztakó Évát, a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület vezetőjét több oldaláról ismerheti a nagyérdemű. Megszámlálhatatlanul sok fellépésen láttuk már táncolni, énekelni, színdarab is fűződik a nevéhez, de egy ilyen sokoldalú, fáradhatatlan asszony mindig tud újjal szolgálni.
bővebben ...

A képeken feltűnt az első táncos párja Vén Ferenc, hollandiai, a Pécsi Nemzeti Szinházbeli szereplések, Arasz János, akivel a Fülöp Ferenc díjat nyerték, Berlin, a Milánói expo, Szófia, a Szentendrei Skanzen, az OMÉK - a teljesség igénye nélkül.

Szó került a Varajti Gizella Színjátszó Körről, amit szintén szívügyének tekint, a közös munka öröméről, a sok tehetséges és lelkes ember egymást erősítő csapatáról, valamint a harmadik fontos munkáról a drágszéli Szentcsalád járó közösségről, aminek létrejöttében saját gyűjtései révén is meghatározó szerepe volt. A hagyományőrzés e szép példájával a városi adventi rendezvényeken gyakran találkozhattunk is.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Boda Tibor/ KALOhírek

A vetítést a legutóbbi idők legkedvesebb eseményeivel, eredményeivel zárta, a Hagyományok házának létrehozásának és közösségi adományokkal történő berendezésének felidézésével, valamint a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület népi örökségünk népszerűsítésében végzett jelentős szerepvállalásával.

A hungarikumként elismert kalocsai népművészet jeles képviselőjeként rendre az együttest hívják meg az ilyen jellegű hazai és külföldi rendezvényekre, ezzel is a csoport és városunk jó hírét öregbítve.Az oldott légkörű előadás végén vastaps köszöntötte dr. Kovács Istvánné Évát nemcsak a mai teljesítményéért, hanem úgyhisszük, a gazdag életút elismeréséért is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>
2026. 04. 11., 10:42
Április 11-én világszerte a Parkinson-kórra irányul a figyelem. A jeles nap célja, hogy növelje a betegség ismertségét és erősítse az érintettek támogatását. Még >>>
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK