2024. 10. 12. szombat
Miksa
: 401 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

„PsychArt 24”– Hatalmas érdeklődés: 108 regisztrált alkotó összesen 127 képet festett 24 óra alatt a program kalocsai állomásán

Illés György Cinó  |  2024. 10. 01., 12:39

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria 2010-ben indította el a PsychArt 24 programsorozatot, amelybe a kalocsai kórház pszichiátriai osztálya idén először kapcsolódott be hat további helyszín mellé hetedikként, a várakozásokat jóval meghaladó érdeklődés mellett. A program célja, hogy pszichoszociális fogyatékossággal élők és az egészséges résztvevők egy közös térben alkothassanak, és a közös festés öröme, az értékteremtés képességének megélése által erősítsék az egymás iránti elfogadást, illetve az előítéletek és a stigmatizáció csökkentését.

A Kalocsán regisztrált 108 résztvevő valójában több személyt takar, ugyanis voltak csoportosan regisztrált családok, baráti társaságok, így valójában 130-an vettek részt a programon annak 24 órája alatt, akik összesen 127 festményt készítettek.

Az alkotótérben folyamatos volt a mozgás. Pénteken délután és szombat délelőtt volt a legnagyobb a forgalom, de éjszaka is folyamatosan két-három alkotó festett a műteremmé átlényegült emeleti rendezvényteremben.
Érkeztek iskolai csoportok tanári vezetéssel, fiatalok és idősebbek, férfiak és nők vegyesen, köztük teljesen amatőrök, hobbifestők és a helyi képzőművészeti közéletből ismert művészek is.
A résztvevők közt olyan is volt, aki a festését megszakította, majd később visszatért, hogy folytassa, így összesen kilenc óra alatt készült el a műve.

Képgaléria megtekintése (56 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Az interaktivitást és a helyszínek közti szinergiát fokozta, hogy mindenhonnan folyamatos élő közvetítést adtak a közösségi hálón keresztül, és a képeket osztott képernyővel ki is vetítették mindenütt, így a vetítővásznon egyszerre láthatták a résztvevők önmagukat és a hat másik településen épp akkor alkotókat.
A rendezvény megnyitóját is az online platformok segítségével tartották meg országos szinten, az egyes helyszínek bejelentkezésével.

Az elkészült festményeket hozzáértő zsűri fogja válogatni, valószínűleg több körben, mivel az országszerte hét helyszínen zajló programon rengeteg mű, a kalocsai adatokból kiindulva közel ezer festmény is készülhetett.

A KIVÁLASZTOTT KÉPEKBŐL VÁNDORKIÁLLÍTÁST SZERVEZNEK MAJD, AMELYET AZ ORSZÁG TÖBB VÁROSÁBAN BEMUTATNAK MAJD.

Úgy tudjuk jelenleg egyeztetések folynak arról, hogy városunkban is megtekinthető legyen a PszichArt 24 program termésének legjava.

Elfogyott… Ja, nem!

A PszichArt 24 rendezvényt szervező Octopus Egyesület és a Kalocsai Szentkereszt Kórház Pszichiátriai Osztálya ezúton is köszönetet mond az Elemek Egyesületnek, akik azzal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez, hogy a festéshez vásznakat hoztak, ugyanis azok a vártnál sokkal nagyobb érdeklődés folytán idő előtt elfogytak (volna).

Szándékos „programütközés”?

Az Octopus Egyesület által az egykori Tiszti Klubban működtetett Főkapcsoló Kultúrtér programalakítási koncepciójának fontos pontja, hogy a nagy épület és az udvara adta lehetőségeket kihasználva

IGYEKEZNEK TÖBB RENDEZVÉNYT EGYSZERRE IDŐZÍTENI.

A cél az, hogy ezzel a különböző érdeklődési körű emberek kapcsolatba kerülhessenek egymással, betekinthessenek egymás érdeklődési körébe, és ha lehet, az egyik program erősítse a másikat.
Most a Bartal József és Csapai Szabolcs alkotta Bartal–Csapai duó adott koncertet este nyolc órától, hat és hét óra között pedig Filozófiai Kávéházat vezetett Kerpács Rezső.
A koncertet az ilyenkor szokatlanul meleg időre tekintettel szerencsére az udvaron lehetett megtartani.

Képgaléria megtekintése (56 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024. 10. 09., 13:22
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK