2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Tetralógia lett a trilógiából – Kalocsa szavakban és képekben, negyedszer

2016. 12. 08., 07:45

Ebben az évben – új felhívási megszólítással – a korábbiaknál szerényebb előkészületi hírverés kíséretében „derült égből” jelent meg december 2-án a „Kalocsai szó és kép” antológiás kötet negyedik kiadványa. A meglepetés annál is nagyobb volt, hiszen a három egymást követő évben történt megjelenéseket egy esztendő kihagyás követte – a végeredményre viszont megérte várni!

Csordultig telt ismét a Tomori Pál Városi Könyvtár kamaraterme a negyedik antológia bemutató estjén, amelyen szavalatok és muzsikaszó kíséretében ismerkedhettek meg a szép számmal megjelent érdeklődők többek között a kiadvány háttérmunkálataival, a benne szereplő alkotókkal, sőt, tőlük kaphattak ízelítőt is a könyv tartalmából.

Tamás László könyvtárigazgató köszöntőjét követően dr. Bálint József polgármester osztotta meg a jelen lévőkkel ünnepi gondolatait, hangsúlyozván, milyen szerencsésnek érzi magát, hogy egy olyan városnak lehet a polgármestere, amely ennyi tehetséges és kivételes adottságokkal rendelkező művészembernek az otthona.

Ezután az antológiákban saját költeményekkel is közreműködő Németh Sándor ezúttal a szerkesztőcsapat nevében szólt a kötet megszületésének hátteréről és ragadta meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjon mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy legyen mit a kezünkben tartani ezen a szép alkalmon.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Mint azt a szerkesztő egy korábbi nyilatkozatában elmondta, feszített tempóban dolgoztak, hogy a karácsonyfa alá is kiváló ajándéknak ígérkező könyv decemberre testet öltsön. A tervezettnél később tudták útjára indítani az anyaggyűjtést, amelyet koncentrált időpontokra hirdettek és CD-n kértek bekerülésre a pályázóktól. A döcögős kezdést azonban lendületes folytatás követte, idézte fel Németh Sándor, büszkén világítva rá arra is, hogy a korábbi kiadványokból ismert alkotók köre a jelenlegi könyv kétharmadában köszön vissza, az ötven bekerült író, költő, festő egyharmada azonban az „antológiás körökből korábban kimaradt”, vagy a helyi művészeti palettán azóta feltűnt tehetség.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

– Van állandóság és megújulás is, amit mi nagyon egészségesnek vélünk – summázta a jelenséget a költő-szerkesztő, hozzátéve, hogy kifejezetten örül annak, hogy az „újoncok” java inkább a fiatal, mintsem a közép korosztályt képviseli. – Húszasok, harmincasok ők főleg, ebből fakadóan mást is írnak, mást is festenek, aminek örülünk. Ők a kevésbé idealizált, inkább mára jellemző realista, nyugtalan hangulatot hozzák. Persze az ő írásaikban is megmutatkoznak a klasszikus értékek, de elég sok a nyers, helyenként megdöbbentő hangvétel – mutatott rá Németh Sándor, többet viszont elöljáróban nem is árulnánk el a kiadványról, legyen az meglepetés mindenkinek, aki kézbe veszi és fellapozza azt. A hivatalos bemutatón ezt megtehették a kiadványba került, saját műveikből ízelítőt nyújtó Dávid Attila és Moretti Gemma tolmácsolásában.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>
2026. 04. 10., 08:30
Az országgyűlési választás hétvégéjén rendkívüli nyitvatartással segítik az ügyintézést a kormányablakok. A legtöbb ügyfélszolgálat április 11-én, szombaton, valamint a választás napján, április 12-én, vasárnap is fogadja az ügyfeleket. Még >>>
2026. 04. 09., 20:16
Szerdára virradóan összetörték, földre dobták, illetve festékszóróval összefirkálták Font Sándor és Szabó Patrik, illetve jelölő szervezetük több plakátját. Még >>>
2026. 04. 09., 19:46
Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket a Tisza párt vezére körül, aki úgy látszik, tud valamit, amiről a kedélyes választási gyűlésein hívei előtt hallgatni szokott. Még >>>
2026. 04. 09., 09:58
Egy biztonsági kamera riasztása segített megakadályozni egy betörést Kiskunhalason húsvét hétfő hajnalán. A tulajdonos gyors reakciójának köszönhetően a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK