2025. 12. 14.
Szilárda
: 384 Ft   : 327 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Thiesz János verseivel készült március idusára a KKMK

Illés György Cinó  |  2016. 03. 19., 16:10

Múlt pénteken, március 11-én este hattól, telt ház előtt került sor a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban Thiesz János bemutatkozó irodalmi estjére. Versei a hazafias érzelmek, a hazaszeretet, a hagyományok és az elődök tisztelete, illetve az istenkeresés, a hit és lét kérdései körül forognak. Mindezzel a március 15-ei nemzeti ünnep mellett a húsvétra való lelki fölkészüléshez is hozzásegített a rendezvény, amelynek fényét Barakonyiné Tamás Mónika és Bartal József gitáros énekes duója emelte.

A dunapataji származású, de családjával városunkban élő költő verseit maga a szerző, valamint Hontváriné Arth Julianna és Váczi Attila adta elő.
Barakonyiné Tamás Mónika és Bartal József gitárral kísért énekjátékát a színvonalas előadásmód mellet a kiváló hangtechnikai külön élvezetessé tette.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A versek egyik vezérfonala a hazaszeretet, ami ebben az esetben a szűkebb pátria iránti lokálpatrióta érzelmet is magában foglalja, hiszen egy vers Dunapatajról szólt. A szavaló Arth Julianna szintén dunapataji, amint ezt a költő megosztotta a hallgatósággal, amire az ugyancsak Dunapatajról származó Kiss István klubvezető házigazdaként örömmel konstatálta, hogy milyen sok dunapataji földije teszi hozzá a maga részét Kalocsa kulturális életének színesítéséhez.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A rendezvény végén Thiesz János indítványára fölköszöntötték a születésnapját épp aznap ünneplő Hubert László dusnoki festőművészt, aki a költő barátjaként szintén megtisztelte jelenlétével a bemutatkozó költői estet.
A rendezvén oldott légkörű beszélgetéssel, pogácsával kísért borozgatással zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 11., 11:50
Az 5. blokki munkagödörben a TITAN-2 vállalat elkezdte az ún. szerelőbeton kivitelezését a magyar tulajdonú Bayer Construct Zrt. bevonásával. Ennek feladata a szilárd, tiszta és egyenletes felület biztosítása a további munkákhoz. A munka volumenére jellemző, hogy a két blokk alaplemezéhez mindösszesen több mint 80 ezer köbméter szerelőbetonra lesz szükség. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 12. 13., 10:01
Kódolt üzenetekkel, kamerákkal védett házból és akár házhoz szállítással árulta a tiltott szereket az a szabadszállási pár, akiket december 10-én hajnalban fogtak el a rendőrök. A gyanú szerint hosszú ideje kizárólag drogkereskedésből éltek, és még fiatalkorúakat is kiszolgáltak. Még >>>
2025. 12. 12., 09:51
2025. december 13-án, szombaton munkanapot ír elő a munka törvénykönyve Magyarországon, mivel ezt a napot „ledolgozós szombatként” jelölték ki a karácsonyi pihenőnap kompenzálására. Még >>>
2025. 12. 12., 09:33
A sűrű köd minden közlekedő számára fokozott kockázatot jelent. Összegyűjtöttük, mire kell figyelniük az utakon az autósoknak, a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az elektromos rollert használóknak. Még >>>
2025. 12. 12., 09:16
Országszerte 194 küldeményt emeltek ki a forgalomból, amelyek mindegyike adózatlan dohányterméket tartalmazott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK