A nyári napfordulóhoz igazodó, országos rendezvényhez, a Múzeumok Éjszakájához a Viski Károly Múzeum égisze alatt működő többi intézménnyel együtt a Schöffer gyűjtemény is csatlakozott, ahol amellett, hogy a kalocsai származású kinetikus szobrász alkotásait teljes pompájukban meg lehetett tekinteni, egy fotókiállítás és egy workshop is várta az érdeklődőket.
A Viski Károly Múzeum központi épületében a szokásos tárlatok mellett ételkóstoló, kézműves foglalkozás, játékok várták a családokat, az udvaron átadták az idei Pro Museo díjat, majd a Kalocsai Thália Társulat előadása és a Hot Jazz Band koncertje szórakoztatta a közönséget, végül Szent Iván-éji tűzgyújtással és tűzugrással hárították el a rontást és vonzották be a szerencsét, az egészséget és a termékenységet a résztvevők.
A Városi Képtárban Vinczellér Imre tartott közönségtalálkozót, az emeleten pedig az Utazó Planetárium tartott előadásokat, míg a Kiállítóteremben (Városi Galéria) Tóth Menyhért kiállítása volt megtekinthető, ezúttal Tamás László alkalmi tárlatvezetésével.
A Schöffer Gyűjtemény időszaki kiállítótermében az este hétkor nyílott fotókiállítás az egykori és a mai Kalocsa jellegzetes látképeit és pillanatait mutatja be, és arra utólag is várják a közönség odaillő fotóit is.
Az emeleti részen Nicolas Schöffer kalocsai származású kinetikus szobrászművész alkotásai keltek életre a mozgás és az annak nyomán folyton változó, színes fények által, míg a földszinten Krisztián Nóra workshopján vehettek részt az érdeklődők.
Forrás: Illés György/KALOhírek
A múzeum névadójának állandó kiállítása és a workshop témája az teremtett kapcsolatot, hogy az utóbbin bemutatott különleges technika segítségével a víz felszínén úszó tus mozgása és a véletlen, illetve az alkotó azt némileg befolyásoló munkájának együttes játéka révén jön létre egyedi nyomat a víz felszínére terített papírlapon.
A munka azzal kezdődik, hogy egy edényben lévő víz felületére egy ecsettel tust csöppentenek, majd a szétúszó tusfoltot meg is mozgatják, örvénylő mintákat hozva ezzel létre, de egy másik, mosogatósezres vízbe mártott ecsettel némileg kényszeríteni is lehet a víz felületén úszó foltot, csíkos, körkörös, zebrára emlékeztető minták létrehozása érdekében.
Forrás: Illés György/KALOhírek
A vízfelszínen úszó, egyedi alakú foltra végül egy papírlapot terítve lehet a tust fölitatni, és a kialakult mintát ezzel rögzíteni. Ily módon teljesen egyedi minták jönnek létre, amelyeket akár más grafikai technikával kiegészítve tovább is fejleszthet az alkotó.
Mindezt, a workshop keretében bemutatott technikával és a Schöffer-kiállítással együtt megpróbáljuk bemutatni az alábbi rövid videóban is, de előrebocsátjuk, hogy mindkét téma igazán csak élőben, közvetlenül szemlélve érvényesül, ezért akit érdekel, próbálja ki a tuslevételt, amit akár otthon is megtehet, és látogasson el a Schöffer Gyűjteménybe, hogy megtekintse a mozgó, színes fényeket vetítő szobrok sajátos térformáló hatását!.
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!