Vélhetően valamennyi kalocsai lakos kézhez kapta azt a Fidesz, valamint a KDNP helyi szervezete elnöke által jegyzett levelet, amelyben fontos kérdésben kérik a választópolgárok véleményét: Egyetért-e azzal, hogy súlyos hiba Kalocsa legértékesebb vagyonrészeinek eladása, és tiltakozik-e a felelőtlen kiárusítás ellen? A kérdés a normális értékítélettel megáldott ember számára szinte sugallja a választ, egyértelmű a „nem”, de mégis szükség van rá. Az egyszeri bevétel mindent megoldó erejében bízó képviselő-testület többsége már mindent árul, csak hogy a szűkülő önkormányzati feladatok ellenére finanszírozni tudja magát.
Kiárusításra nem kaptak felhatalmazást
Képviseleti demokráciában a képviselők dolga, hogy a rájuk ruházott bizalomnál fogva döntsenek a várost érintő, ebben az esetben különösen fontos, stratégiai jelentőségű ügyben. Csakhogy a bő nyolc hónapja lezajlott önkormányzati választásokon sem a polgármester, sem a képviselők nem arra kaptak felhatalmazást, hogy az egyszeri bevétel reményében, amit aztán felélnek, például bérek kifizetésére költenek, eladják az önkormányzatnak állandó bevételt jelentő városi vagyont.
A kézbesített szórólap első felében olvasható, „… visszavették sokszoros fizetésért a 2010-ben bukott vezetőket, lecserélték az önkormányzati tulajdonban lévő társaságok vezetőit…” egyébként jogos felvetésektől eltekintve most inkább koncentráljunk az ettől még fajsúlyosabb témákra.
Közel 100 szociális bérlakást, a KalocsaKOMot árulják
Nem kevesebbről van szó, mint hogy
eladnának 94 darab önkormányzati szociális bérlakást,
úgy értékesítenék a KalocsaKOM Kft.-t, hogy
nemrégiben fejeződött be a műszaki fejlesztés, a cég idén várhatóan 45 millió forint nyereséget termel,
a társaság az önkormányzati tulajdonból adódóan gyakorlatilag valamennyi kalocsai polgár tulajdona.
A válaszküldemény beérkezését nem kötötték határidőhöz, így Simon Zoltánt, a Fidesz-MPSZ Kalocsai Szervezete elnökét kérdeztük: meddig várják a válaszküldeményeket?
– Hangsúlyozni szeretném, hogy a teljesen anonim, tehát névtelen, aki nem akarja, a feladó személyének azonosítására semmilyen formában nem alkalmas válaszküldeményeket július 13-ig célszerű az előre bérmentesített, tehát ingyenesen feladható válaszborítékban postára adni, vagy a megadott postaládákba elhelyezni. A borítékon tehát a feladó rovatot nem kell kitölteni, csak az írja oda a nevét, aki ezt kifejezetten akarja. Nem az a fontos, hogy név szerint kik, hanem hogy mennyien nem értünk egyet ezzel a felelőtlen szándékkal. A kalocsaiak megkérdezése azért vált aktuálissá, mert az önkormányzat 8,5 hónapos működése során olyannyira felhalmozódtak a negatív dolgok, hogy arról a lakosságot tájékoztatni kellett. Meg kellett adni azt a lehetőséget, hogy a város vagyonának kiárusításáról lehetőleg minél többen alkossanak véleményt. A város vezetésének ennyi idő elteltével be kellene fejezni a visszamutogatást, tennie kellene a dolgát, minden követ, lehetőséget meg kellene megmozgatni a hiány, nem vagyonvesztéssel történő kezelésére. Tény, hogy a választásokat megelőzően azzal az ígérettel készültünk a következő ciklusra, hogy erőfeszítéseink, újszerű, költséghatékony kezdeményezéseink elismeréseként is mintegy 170 millió forint rendkívüli támogatásban részesül önkormányzatunk. Ehhez az összeghez a jelenlegi városvezetés a már akkor kinyilvánított és a gyakorlatban is érezhető visszarendeződés miatt sem jutott hozzá, ennek csak egy töredékét kapta. Az ebből adódó problémát azóta is cipeli, a hiány nem hogy csökkenne, hanem a megemelt, egyesek esetében szinte megduplázott bérek, egyéb kiadások miatt inkább folyamatosan növekszik.
Ezt látva döntöttünk úgy a KDNP helyi szervezetével közösen, hogy a kialakult helyzetről tájékoztatjuk a város közvéleményét. A kalocsaiak megkérdezésével, a közösség erejével is megpróbálunk megálljt parancsolni a város vagyonának, így a jövőnk kiárusításának. Vagyont csak egyszer lehet eladni, visszaszerezni soha többé, tehát most kell felemelni a szavunkat.
Természetesen a válaszküldemények beérkezése után annak eredményét nyilvánosságra hozzuk – mondta Simon Zoltán, a Fidesz helyi szervezetének elnöke.