Ha semmi rendkívüli nem jön közbe, a július 9-én, csütörtökön délelőtt tartott tanácskozástól egészen az augusztus 20-i ünnepi ülésig nem ülésezik, nyári szabadságot tart a városi képviselő-testület. A csütörtökön napirendre tűzött, egy óra alatt letárgyalt hét téma közül a lakosságot közvetlenül a Kubinszky utca útburkolatának felújítására a Belügyminisztériumhoz benyújtandó pályázat érintheti, amennyiben sikeres lesz. A Kubinszky utcát még a két ciklussal ezelőtti képviselő- testület nyilvánította gyűjtő úttá, így a város megfelel a pályázati feltételeknek.
A pályázat ismertetésekor dr. Filvig Géza polgármester az alapos előterjesztésre hivatkozva ismertette: a 13,3 millió forint önrész mellett elérhető maximális pályázati összeg 53,3 millió forint.
A KUBINSZKY UTCA A VÁROSBAN AZ ORSZÁGOS MÁSODRENDŰ 51. SZÁMÚ ÚT (SZÉCHENYI ÚT) ÉS A VÁROS EGYIK LEGFORGALMASABB BELTERÜLETI GYŰJTŐ ÚTJA, A KOSSUTH LAJOS UTCA KÖZÖTT BIZTOSÍT KÖZLEKEDÉSI KAPCSOLATOT, AZAZ AZ ÁTHALADÓ FORGALMAT,
és az utcában lévő magáningatlanok megközelítését teszi lehetővé.
Az utca teljes hossza 645 m, útkategória szerinti besorolása: belterületi mellékút, gyűjtőút.
A meglévő burkolat kialakítása vegyes, mert a Kossuth Lajos utca irányából mintegy 75 méter hosszon aszfaltburkolattal, míg a fennmaradó részen betonburkolattal került kialakításra, átlagosan 4 m szélességben. A Kossuth Lajos utcai bevezető szakaszon mindkét oldalon párhuzamos kialakítású burkolt parkoló felülettel is kiegészül.
Az utca környezetében elsősorban családi lakóházas övezet, míg a Kossuth Lajos utcai csomópontban a nagy turisztikai forgalmat vonzó létesítmény, az úgynevezett "Paprika ház" található.
AZ UTCA BURKOLATA KÖZEL 30 ÉVVEL EZELŐTT ÉPÜLT, DE AZÓTA NEM ÚJÍTOTTÁK FEL.
Az út burkolata töredezett, repedezett, kikátyúsodott, a csapadékvíz elvezetése nem biztosított.
Mindezt azért érdemes ilyen részletesen leírni, mert
MINT AZ ELŐTERJESZTŐ POLGÁRMESTER, MAJD SIMON ZOLTÁN ALPOLGÁRMESTER IS RÁMUTATOTT, A KUBINSZKY UTCA ÁLLAPOTA SAJNOS NAGYON SOK KALOCSAI ÚTRA, UTCÁRA IGAZ. ÉPPEN EZÉRT AZ ÚTFELÚJÍTÁSOK A KIEMELT CÉLOK KÖZÖTT SZEREPELNEK.
A tervezett fejlesztés során a meglévő burkolat vonalvezetését és szélességét követve, egyirányú oldaleséssel, a meglévő felületre feszültségcsökkentő zúzottkő réteg kerülne 5 centiméter vastagságban, míg kopórétegként 5 centiméter hengerelt aszfaltburkolat terítését tervezik.
Az új útburkolat mindkét szélén az adottságoknak megfelelően, kiemelt és süllyesztett szegélysor építése szükséges betongerendába rakva, míg a szegély szélétől 0,5 méter szélességben úgynevezett nemesített útpadkát alakítanának ki, zúzalékból.
Ezen kívül
AZ UTCÁBAN TALÁLHATÓ VALAMENNYI KAPUBEJÁRÓ SZINTBELI ÚTCSATLAKOZÁSÁNAK KIÉPÍTÉSÉRE IS SOR KERÜLHET, A BURKOLATBA ÉS A KÖZMŰ AKNÁK FEDLAPJAINAK SZINTBE HELYEZÉSÉVEL, A FORGALMI JELZŐTÁBLÁK CSERÉJÉVEL ÉS A PÁRHUZAMOS PARKOLÓK BURKOLATJELEINEK FELFESTÉSÉVEL.
A belterületi utak, járdák, hidak esetében a bírálat során azok a pályázatok élveznek előnyt, amelyek a tömegközlekedés által igénybe vett utak felújítására irányulnak.
A pályázati kiírás szabályait figyelembe véve egyéb költségként kizárólag a kivitelezési tervdokumentáció elkészítésének, és a műszaki ellenőrzés költségeit kívánják elszámolni.
A TÁMOGATÁS VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS. AZ IGÉNYELHETŐ ÖSSZEG MAXIMÁLIS MÉRTÉKE FÜGG A MEGVALÓSÍTANDÓ CÉLTÓL, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZAT EGY LAKOSRA JUTÓ ADÓERŐ KÉPESSÉGÉTŐL. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BIZTOSÍTANDÓ ÖNERŐ MÉRTÉKE LEGALÁBB 25 SZÁZALÉKOS, A TÁMOGATÁSI INTENZITÁS LEGFELJEBB 75 SZÁZALÉK
– áll az előterjesztésben.
Mint azt dr. Filvig Géza elmondta, a pályázatot októberben bírálják el, amennyiben sikeres lesz – eddig ezen a pályázaton a város sajnos még nem nyert – jövő év végére megvalósulhat.
Az előterjesztést a képviselő-testület egyhangúan elfogadta, így a pályázatot hamarosan benyújtják, sorsát fontosságának megfelelően figyelemmel kísérjük.
Cikkünk írásánál a helyszínen fotókat készítettünk, és arra a megállapításra jutottunk: a Kubinszky utca felújítása egyfajta „állatorvosi ló” lehetne, hiszen az ezzel közel párhuzamos Malom utca, és még sorolhatnánk az utcákat, hasonló állapotban vannak. Üdítő kivétel a Petőfi Sándor és a Dózsa György utca, amelyek a korábbi években újultak meg.
A paprika háztól indulva az utcában valóban gyötrelmes a közlekedés, lassan haladva is „sír” a kocsi futóműve, biciklivel is nehezen járható, ha valamelyik, hát a Kubinszky utca valóban megérett a felújításra.
Sajnos a Kubinszky utca végénél kihajtva az 51. számú főút Széchenyi úti szakaszára sem jobb a helyzet. Az állami kezelésben lévő főút ezen szakasza is nagyon rossz állapotban van, de mint tudjuk, az 51-es rekonstrukciója is a tervezés stádiumában van.