A szerdai képviselő-testületi ülésen Király Róbert terjesztett elő határozati javaslatot az energiatakarékossági lehetőségek föltárása végett, miután a Kormány döntése nyomán a településeknek az energiát piaci áron – a villanyt háromszoros, a gázt hétszeres áron –kell beszerezniük, ami jelentős többletköltséget ró az önkormányzatokra, köztük a kalocsaira is. Városunk adóerő-képessége köztudomásúan alacsony, pedig ez a helyzet a gazdag településeket is nehéz helyzetbe hozza. Ezért állt elő önálló indítvánnyal Király Róbert képviselő – amelyet végül több módosítással fogadtak el –, és amint kiderült, már dr. Filvig Géza is hasonló célzatú intézkedést hozott. A most kidolgozandó takarékossági javaslatokról novemberben születhet testületi döntés.
Előterjesztésében Király Róbert javasolta más intézkedések mellett a gumikerekes kisvonat beszerzésének elhalasztását és a rá elkülönített összeg általános tartalékba helyezését – ám erről a kérdésről ugyanazon az ülésen már döntött a testület, így helyben tett módosításával ezt kivette indítványából a képviselő.
Az előterjesztésben a javaslat indokai közt olvashatjuk:
Magyarország Kormánya határozott a hazánk szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről.
Ebben döntött arról, hogy július elsejétől a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult, tehát
AZ ÖNKORMÁNYZAT CSAK A PIACRÓL, JÓVAL MAGASABB ÁRON TUDJA BESZEREZNI A GÁZT ÉS AZ ÁRAMOT.
Így ez a rezsiköltség-emelkedés érinti az önkormányzat összes intézményét, valamint 100%-os tulajdonú gazdasági társaságait.
így
JELENTŐSEN MEGNÖVEKEDŐ ENERGIAKÖLTSÉGEKKEL SZÁMOLHATUNK A
illetve
vonatkozásában.
Ezeken kívül
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖTELEZŐ KÖZFELADATÁT JELENTI A KÖZVILÁGÍTÁS.
Ennek energiaigényét szintén piaci áron beszerzett árammal kell kielégíteni.
A most kiírt közbeszerzés alapján
A PIACI ÁRON VÁSÁROLT VILLAMOSENERGIA AZ EDDIGI KÖRÜLBELÜL 60 FT/KWH ÁRRÓL JÓ HÁROMSZOROSÁRA, KÖRÜLBELÜL 200 FORINTRA EMELKEDIK MAJD VÁRHATÓAN.
A PIACI ÁRON VÁSÁROLT GÁZ ÁRA ELŐRELÁTHATÓLAG LEGALÁBB HÉTSZERESÉRE EMELKEDIK.
Mindezek alapján
A REZSIKÖLTSÉG NÖVEKEDÉS SOK TÍZMILLIÓS KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLETKIADÁST OKOZ, AMINEK JELENLEG NINCS MEG A FORRÁSA.
Ezekkel az indokokkal terjesztette elő az augusztus 24-én, múlt szerdán délután tartott testületi ülésen Király Róbert képviselő azt a javaslatát, amelyben takarékossági intézkedések kidolgozását indítványozta.
Azt javasolta, hogy
AZ EMLÍTETT INTÉZMÉNYEK VEZETŐI, A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK ÜGYVEZETŐI ÉS A MŰSZAKI OSZTÁLY SZAKEMBEREI KÖZÖS TERVET DOLGOZZANAK KI AZ ENERGIA-MEGTAKARÍTÁS, A HATÉKONY ENERGIAFELHASZNÁLÁS ÉRDEKÉBEN.
Példaként konkrét javaslatokat is tett a képviselő:
energiát lehet megtakarítani
Király Róbert előterjesztésébe befogadta dr. Vincze András határidő megjelölésére tett javaslatát, amelynek dátumára Filvig Géza polgármester tett konkrét javaslatot:
A DÖNTÉSELŐKÉSZÍTŐ FELADATOK ELVÉGZÉSRE OKTÓBER 30-AI HATÁRIDŐT JELÖLTEK MEG.
Filvig Géza polgármester üdvözölte a képviselő konstruktivitását és a város helyzetéért mutatott felelősségteljes hozzáállását, de sajnálattal konstatálta, hogy az előterjesztés elkésztése előtt nem konzultált vele a képviselő, aki erre azzal reagált, hogy a polgármester szabadságát tiszteletben tartva nem akarta őt zavarni. Filvig Géza erre kijelentette, hogy a város érdekeit szabadsága alatt is prioritásként kezeli, ezért máskor bátran zavarhatják ilyen ügyekkel, ahogyan Simon Zoltán alpolgármester segítségével magától is folyamatosan tájékozódott a várost érintő kérdésekről – ezt az alpolgármester is megerősítette.
Filvig Géza elmondta, hogy a takarékossági lépések kidolgozása érdekében már meg is megkereste az illetékes vezetőket.
A javaslat külön kitért a Szentháromság tér fenntartásának költségeire, amelyeknek a képviselő értelmezése – és a józanész szabályai – szerint a teret parlamenti döntés nyomán fenntartásába vevő érsekséget kellene terhelniük.
Erről azonban
MEGÁLLAPODÁST KELL KÖTNI A VÁROS ÉS A FŐEGYHÁZMEGYE KÖZÖTT
– erre tett indítványt Király Róbert, amire fel is hatalmazta volna a polgármestert, azonban Filvig Géza megtiszteltetésként értékelve a bizalmat, de egyszemélyi felelősségvállalás helyett testületi döntést tartott kívánatosnak, így javaslatára ettől eltekintett. Helyette a megállapodás előkészítésére kérték föl, azzal, hogy a megállapodásról szóló döntést a testületnek kell majd meghoznia.
A JAVASLATOT – SCHMIDT RAJMUND, TIHANYI TIBORNÉ ÉS KÖRMENDY SZABOLCS TARTÓZKODÁSA MELLETT – NYOLC SZAVAZATTAL ELFOGADTA A TESTÜLET.
Mivel a város lakosságát a főtér kérdése fokozottan foglalkoztatja, erre a témára külön cikkben térünk vissza.