A március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán adják át az 2013-ban újraalapított Kalocsa Díszpolgára címet. Ebben az évben – az önkormányzati testület egyhangú döntése nyomán, másodikként – Lakatos György fagottművész, a Kék Madár Fesztivál alapítója – kapta a megtiszteltetést. A címet átadó ünnepségre a Városháza dísztermében kedden 10 órai kezdettel került sor.
Az előző önkormányzat élesztette föl a kalocsai díszpolgári címet, amelyet elsőként 2014-ben Semjén Zsolt, akkori országgyűlési képviselő kapott meg. Másodjára a város népe által jól ismert és szeretett Lakatos Györgynek ítélték az elismerést, amint arról azon frissiben beszámoltunk.
A címet igazoló okmányok átadására rendezett ünnepség elején az egybegyűltek először elénekelték a Himnuszt. Az alkalom ünnepélyességét a következőkben a Liszt Ferenc AMI növendékeinek előadása alapozta meg. Greksa Hanna előadásában előbb elhangzott egy fuvola darab [Csupor Balázs zongorakíséretével], majd egy énekes duett következett Juhász Anna Lilla és Beros Loretta előadásában [Vízi Melinda zongorakíséretével].
Forrás: Illés György / KALOhírek
Kihirdették
Ezt követően a konferanszié szerepét betöltő Madainé Szilágyi Anita fölkérte dr. Kiss Csaba jegyzőt, hogy ismertesse a Lakatos György díszpolgári kinevezéséről hozott önkormányzati testületi határozat szövegét:
Kalocsa Város képviselő-testületének 22./2016. számú határozata: Kalocsa Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2016-ban Kalocsa Város Díszpolgára címet adományoz Lakatos György részére, országosan és nemzetközileg is elismert előadóművészi tevékenységéért és a Kék Madár Alapítványban végzett szervező munkájáért. Megindokolták
A továbbiakban Madainé Szilágyi Anita méltatta a díszpolgári címben részeltetett művészt, bemutatva pályájának főbb állomásait.
Forrás: Illés György / KALOhírek
1987-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fagott művésztanár szakán. Jelenleg ugyanott egyetemi docensként oktató, valamint a fúvós tanszék tanszékvezetője. Párizsba és az Egyesült Államokban található Oberlinbe ösztöndíjasként jutott el, Londonban vendégtanár volt, emellett számos hazai mesterkurzust tartott és fesztiválon vett részt. Európa szinte minden országában tanult vagy koncertezett, de turnézott Brazíliában, Argentínában, Kanadában, Japánban és Izraelben is.
Repertoárja rendkívül széles, a reneszánsztól a kortárs zenéig minden területen magas színvonal jellemzi. Számos ősbemutató fűződik a nevéhez. Pályafutása első díját 1984-ben az olaszországi Acorában, az ottani nemzetközi kamarazenei versenyen nyerte el, ahol az Aquincum Fúvósötössel az első helyezést érték el.
Munkásságát számos szakmai, országos, megyei és városi jelentőségű díjjal is elismerték. 1987-ben az év zenekari művésze a Magyar Állami Operaházban. 1988-ban a Magyar Rádió Fagottversenyének 1. díjasa. 1996-ban Liszt Ferenc-díjas.
1997-ben Kalocsa Művelődési Díjjal, 2004-ben Bács-Kiskun Megye Művészeti Díjával tüntették ki. A Szent István Gimnázium Baráti Körének Széchenyi díját is odaítélték neki.
A hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik megsegítéséért folytatott jótékonysági tevékenység elismeréseként a Példakép Alapítvány kitüntetését is megkapta.
2009-ben Summa Artium díjban, 2012 Bartók Pásztori Díjban részesült.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A Fagott Kultúráért Alapítvány létrehozója, valamint az 1991-ben életre hívott, azóta évente megrendezett Kék Madár Fesztivál alapítója, ahol az ország elismert művészei honoráriumukról lemondva lépnek föl e nemes cél érdekében, és erre évről évre változatos új fellépőket produkciókat nyer meg az új díszpolgár.
Több mint ezer gyermeken segítettek, összesen több mint 50 millió forint értékben. 24 év alatt több mint 200 hangverseny és más produkció gazdagította a város kulturális életét, országosan kiemelkedő színvonallal.
Lakatos György karitatív munkája, fesztivál főszervezői tevékenysége a helyi kulturális életben folytatott tevékenységében való elhivatottságával és határozottságával, ám szerény magatartásával a városért önzetlenül tenni akarók számára példaként szolgál.
Valamennyiünk nevében köszönöm, hogy Kalocsa kulturális életében maradandót alkotott! – zárta méltatását Madainé Szilágyi Anita, majd dr. Bálint József polgármester átadta a címet igazoló dokumentumot és egy arany pecsétgyűrűt.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Meghallgatták és megünnepelték
Ez után Lakatos György szólt az egybegyűltekhez, elérzékenyülten, könnyekig meghatva, itt-ott elcsukló hangon, imígyen:
Egyedül nem megy. Tehát hiába csináltam volna én akármit is, akárhogyan, akármi óta akármeddig, de egyrészt ez akét ember nélkül, akik itt ülnek előttem, nem ment volna – mondta az újdonsült díszpolgár, az első sorban ülő szüleire, dr. Lakatos Istvánra és Lakatos Isvánnére, Klári nénire utalva, majd hozzátette:
Meg a többiek nélkül sem, akik ott vannak: az a két gazember kisfiúm, meg az az ifjú hölgy [a gyermekei], és mögöttük az öcsém és a családja, nélkülük sem ment volna.
Forrás: Illés György / KALOhírek
De nem ment volna a zeneiskola nélkül sem, ahova ’66-ban, pont ötven éve lépett be először zenét tanulni, és a város nélkül sem – amint mondta Lakatos György, majd tovább is folytatta a fölsorolást:
és nem ment volna a Duna nélkül sem, mert ha a Duna nem erre folyna, akkor lehet, hogy az ember valahol más lenne, és keresné a Dunát valahol – mondta az ünnepelt, majd fölidézte a sok segítséget, amit a Kék Madár Fesztivál szervezése során a várostól, a Művelődési Háztól, a zeneiskolától, és sok mindenki mástól kapott.
Enyém ugyan az oklevél, de ha pár nevet ráírhatnék, akkor egy pár százat biztos, hogy rá tudnék tenni, akik nélkül hiába fagottoztam volna én össze-vissza, biztos, hogy nem lett volna belőle semmi. A fagottművész végül szólt a városhoz fűződő élő kapcsolatáról, a város iránti szeretetéről. Gyakran jön ide, amikor csak teheti, hazautazik, és ez így is marad.
Szóval, ha tehetem, minden időt kihasználok, hogy itt lehessek, addig, amíg a szüleim vannak, és amíg Kalocsa van, és reméljük, hogy még sokáig lesz Kalocsa. Úgyhogy nagyon köszönöm ezt a sok tapsot, meg ezt a sok szeretetet mindenkinek, a családomnak is, és a nagy családomnak, Kalocsának is. Köszönöm szépen! – zárta díszpolgárként megtartott első szónoklatát Lakatos György. Ezt követően elsőként dr. Bálint József polgármester gratulált neki, majd pezsgővel is koccintottak a művésszel az összes (nagykorú) jelenlévővel egyetemben, akik hosszan kígyóztak Lakatos György előtt, hogy kinyilváníthassák felé jókívánságaikat és gratulációjukat.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A város március 15-ei rendezvényei a színházban tartott megemlékezéssel folytatódtak, majd az ünneplők a Negyvennyolcasok terén, a színház mellett álló emlékműhöz vonultak, ahol a hivatalos városi koszorúzási ünnepség keretében a Batthyány-kormány szoborcsoportjánál elhelyezték az emlékezés, a tisztelet és kegyelet virágait.