2023. 09. 25. hétfő
Eufrozina, Kende
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Bölcsődefejlesztés: önkormányzati többlettámogatást igényel a projekt megvalósítása

Zsiga Ferenc  |  2023. 06. 09., 08:16

A fejlesztés eredetileg 30,4 millió forintba került volna, de az áremelkedések és infláció miatt most már 43,6 millió forint saját erőre van szükség.

Amint az várható volt, a képviselők az első látásra meghökkentően nagy önerő-emelkedést – a részéletes előterjesztés ellenére - nem hagyták szó nélkül. Ám a felelős döntésre sarkalló helyzet, miszerint a pályázati összeggel év végéig el kell számolni, a fejlesztést legkésőbb a fűtési szezon kezdetéig meg kell valósítani azt eredményezte, hogy a polgármesteri előterjesztést az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett elfogadta a testület.


De hogy kicsit nyissunk a képen, érdemes felidézni: a képviselői hozzászólások előtt a polgármester összeszedetten és higgadtan elmagyarázta, hogy a pályázatot a kiírás szerint év végéig le kell zárni. A pontos forrásigény a meghívásos beszerzési eljárás során vált ismertté. A két éve bekövetkezett, szinte folyamatos áremelkedések, a kiviteli tervekben konkretizálódott plusz munkák, amelyek építőipari és konyhatechnológiai területeket egyaránt érintenek oda vezettek, hogy az önkormányzati önerőt nagyságrendekkel meg kell emelni. A testületnek most arról kell felelős döntést hozni, hogy vállalja, vagy nem vállalja az egyébiránt több évtizedes elhanyagoltság felszámolását.

A polgármester a műszaki tartalom növekedésének indokolására Boromisza Viktort kérte fel.

A városfejlesztési osztályvezető hangsúlyozta:

A fejlesztés kiszélesítésre egyrészt a hatósági szolgáltatási előírások változása miatt volt szükség, ezek sajnos csak a részletes kiviteli tervek készítése során váltak ismertté."

 

Ekkor derült ki, mivel új gázüzemű berendezéseket szerelnek be, a meglévő gázhálózat átépítésére van szükség. A gázórát az építés idejére le kell szerelni, ami viszont azzal jár, hogy a visszaszerelésnél már az új szabályokat kell alkalmazni. Eszerint az órát a telekhatáron kell elhelyezni, ami viszont teljesen új gázhálózat kiépítését igényli a telekhatár és az épület között. Ezen túl arról a bejárati portálról és azokról a nyílászárókról, amelyekről három éve  - a pályázati összeg szűkössége miatt - úgy gondolták, hogy még nem szorulnak cserére, mára kiderült, hogy az ezen területet érintő felújítás miatt ez is elkerülhetetlen.
Az osztályvezető felhívta a figyelmet, hogy a pályázat benyújtásakor nem részéletes műszaki kiviteli tervet kellett leadni, így ezekkel a tényekkel csak annak elkészülte után szembesültek. Az idő sürget, a fűtési szezon kezdetéig legfeljebb 4 hónap áll rendelkezésre a kivitelezésre, utána kisgyermekekről lévén szó, mindenképpen fűteni kell. Addig is a meleg vizet a meglévő napkollektorok biztosítani tudják a bölcsődében.

Bagó Zoltán képviselő annak a véleményének adott hangot: ha ezt a pályázatot három éve írták ki, 2 éve nyertük el, most mire ez a nagy kapkodás? Mi az, ami ezt a rendkívüli testületi ülést, döntéshozatalt indokolja?

A felvetésre dr. Filvig Géza válaszolt, leszögezve: semmiféle sietség nincs, felelős döntés van; a fűtési szezon kezdetéig, a pályázat hivatalos lezárásáig meg kell valósítani a fejlesztést. Az is fontos tudnivaló, hogy a kérdéses főzőkonyhában nem csak a 45 bölcsődésre főznek, hanem nyári időszakban az összevont óvodai csoportokra is, adott esetben több száz gyermek étkeztetését biztosítják ebből a konyhából.


Dr. Körmendy Szabolcs felszólalásában azt kérdezte: egy vissza nem térítendő pályázatnál a pályázati összegbe miért nem építették be a kérdése nyílászárókat, ha már akkor is rossz állapotban voltak?  És ha már nem tették, ez a tétel konkrétan mennyibe kerül az önkormányzatnak?

Erre a kérdésre Boromisza Viktor adta meg a választ: Mint elhangzott, az önkormányzat a maximálisan igényelhető összegre pályázott, és azt is nyerte el. A forrás karcsúságára tekintettel kiadási oldalon csak a műszakilag legindokoltabb tételeket szerepeltették.Az eltelt évek alatt azonban a nyílászárók állapota tovább romlott, immár szükségessé vált a cseréjük. Király Róbert képviselő a pályázati összeg utólagos közel 15 százalékos emeléséről azt kérdezte, azt mikor igényli az önkormányzat?

Dr. Filvig Géza arra hívta fel a képviselő figyelmét, hogy a határozati javaslat 4. pontja éppen erről szól, a döntést követően azonnal, tehát már csütörtökön benyújtják a 4.495 millióra irányuló kérelmet.

Szabó Balázs képviselő a többlet műszaki tartalommal kapcsolatban annak a véleményének adott hangot: szerinte - saját építkezési tapasztalatai szerint - a 8 darab nyílászáró és annak cseréje, ami ugyancsak többlet költségként jelentkezik, túl van árazva. Dr. Körmendyhez csatlakozva ő is választ vár arra, hogy ez pontosan mennyi plusz kiadást jelent.

Az ülés ezen részében az osztályvezető - miután tárgyalt a munkatársaival - konkrétan is elmondta, hogy a nyílászárók cseréje a szükséges munkálatokkal együtt 4,6 millió forintba kerül.

Az már a napirend vitája során dr. Bagó Zoltán részéről hangzott el: nem érti, mi indokolja, hogy egy 45 fős bölcsődébe három darab fűthető munkaasztalt építenek be, miközben ezeknek az értéke összesen 1,6 millió forint. Szerinte, ahogy utána nézett, a piacon 3 darabot már 800 ezer forintért lehet vásárolni. 

A képviselő hozzáfűzte, hogy magával a szándékkal nincs baja, azzal viszont igen, hogy 24 óra alatt kell dönteni egy 3 éve megnyílt pályázatról úgy, hogy annak a várost terhelő önerejét 5 millióról 40 millióra emelik. Szerinte a villanyszerelési és a gépészeti munkák „elképesztően”, kétszeresen, háromszorosan túl vannak árazva.
Ugyancsak személyes véleménye: ha az előterjesztést változatlan formában elfogadja a testület, Magyarország legdrágább bölcsődei főzőkonyha-fejlesztése valósul meg.

Szabó Balázs képviselő saját közelmúltban elvégzett nyílászárócseréje alapján fogalmazott úgy, hogy hasonló nyílászárókat nála darabonként 120 ezer forintért cseréltek, így a már első látásra magas árak miatt is célszerű, hogy a témát vegyék le a napirendről, a meghívásos pályázatot futtassák meg még egyszer, hátha az önkormányzat jobb árat érne el. (Ezt a javaslatot a polgármester szavazásra tette fel, de a voksok száma a szükséges szavazatot nem érte el.)

Király Róbert képviselő szerint szintén elkapkodott az előterjesztés, hiszen 5-ről 40 millióra emelkedő önerőről van szó. Mint mondta, pontosan azt sem érti, hogy a 2021-ben még 35 millióból hogyan lett most 40 millióval több. Szerinte a 40 milliós beruházási összeg növekedést nem indokolja, hogy a gázvezeték újra építésére 4,5 milliót, a nyílászárókra 4,6 milliót költenek, hiszen ez még így is csak 9,1 millió forint. Miből tevődik össze a további 30 millió? – kérdezte.

Dr. Körmendy Szabolcs az ülés ezen részében védelmébe vette a költségnövekedést. Mint fogalmazott, a Szabó Balázs által mondott nyílászárónkénti 120 ezer forintot kevesli, hiszen saját ingatlan-felújításából tudja,hogy ez nem lehet ennyi. Ráadásul az elmúlt időszakban a kereskedők csak napi árat tudtak adni, már a másnapit sem tudták előre. Az áremelkedések mellett az inflációról sem szabadna megfeledkezni, mert ha két évet veszünk figyelembe, az is jelentős összeg. Ha tovább várunk, még többe kerül majd a felújítás, tehát azt most kell megvalósítani – szögezte le a képviselő.

Dr. Filvig Géza elmondtaMaga is sokallja az árat, de legfőképpen azt az időt, amit elvesztegettek az előző önkormányzatok, hiszen a főzőkonyha a maga leromlott műszaki és esztétikai állapotával a 80-as éveket idézi, azóta nem történt komolyabb fejlesztés. Megvan a forrás, így nem érti, hogy témát miért vennék le a napirendről. Amúgy az ellenzék más hasonló ügyeknél is ezzel állt elő; legutóbb az elkerülő útnál, majd a ATI - pálya telekrendezési ügynél halogatták volna tovább a döntést. Nem elodázni kell a problémát, hanem felelős döntést hozni! – szólított fel a polgármester, aki végül szavazásra tett fel a kérdést.

A képviselő-testület dr. Vincze András előre bejelentett távollétében 6 igen, 4 tartózkodó szavazat (Balogi József, Szabó Balázs, dr. Bagó Zoltán, Király Róbert) mellett döntött a bölcsőde főzőkonyhája felújításáról, a szükséges intézkedések meghozatalára dr. Filvig Géza polgármestert hatalmazta fel.




Forrás: Kalocsai Néplap Online

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 25., 17:54
A tűz felügyelet nélkül nem hagyható, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak biztonságos eloltásáról. Még >>>
2023. 09. 25., 10:50
Csendháborítás miatt igyekezett a helyszínre a rendőr, de ott váratlan helyzettel szembesült. Azonnal cselekedett. Még >>>
2023. 09. 25., 10:21
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK