2026. 07. 10. péntek
Amália
: 357 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Első negyedévi költségvetés-módosítás Kalocsán – Növekvő bevételek és kiadások, még mindig szerény tartalék

Illés György Cinó  |  2026. 07. 06., 08:54

A múlt hét kedden, június 23-án tartott képviselő-testületi ülésen került sor a város ez évi költségvetési rendeletének első negyedévi módosítása elfogadására. A bizottságok támogatták, a testület is elfogadta az elmúlt időszakban történt, a város pénzügyeit befolyásoló események és döntések következményeit rögzítő módosítást.

A települések költségvetésének módosítását szükség esetén, de legalább negyedévente egy alkalommal el kell készíteni a törvényi előírások szerint. Az első negyedéves költségvetés-módosításról a legutóbbi képviselő-testületi ülésen döntött a kalocsai grémium.
A cél a gazdasági események és döntések pontos lekövetése, így a módosításban minden eddigi testületi döntésnek, illetve az állami támogatások változásainak, egyéb bevételi források módosulásának következményei, és az ezek fényében esetlegesen változó beruházások, tervek is szerepelnek. Így kiolvasható a dokumentumból a Paksi közi lakótelepen parkoló felületek kiépítésének szándéka, amely 100%-ban saját erőből valósulhat meg, és arra mintegy 3,5 millió forintot szán a tervezet,

AZ ELFOGADOTT MÓDOSÍTÁS ÉRTELMÉBEN A KONSZOLIDÁLT KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZEG 7 312 281 EZER FT-RÓL 7 321 202 EZER FORINTRA EMELKEDETT.

Ezen belül a költségvetési bevételek jelentősen nőttek, míg a finanszírozási bevételek (például a maradvány igénybevétele) csökkentek.
A módosítás az eredeti tervben nem szereplő bevételek nagy részét működési céllal felhasználásra irányozza elő, de számottevően, 15,5 millió forintra növekedett a tartalék is. Ez nagyobb pénzügyi mozgásteret biztosíthat a váratlan helyzetekre, azonban a teljes, mintegy 7,3 milliárdos költségvetéshez képest a általános tartalék még mindig meglehetősen szerény mértékű, így is alig haladja meg a 0,2%-ot.

A város módosított pénzügyi tervezetében a működési állami támogatások jelentős növekedésével a személyi juttatások emelkedése áll szemben, ami az év közbeni központi bérintézkedések és pótlékok beépítését tükrözi.
Az állami támogatások növekedéses mellett szerepel egy nem tervezett kiadás is a központi költségvetés irányába: a 2025. évi állami támogatások elszámolása nyomán mintegy 5,9 milliós visszafizetési kötelezettség keletkezett, amelyet nagyjából fedez a közvilágításban jelentkező áramdíjköltség 4,6 millió forintos csökkenése.

A költségvetés-módosítást a pénzügyi, illetve a gazdasági és fejlesztési bizottság támogató álláspontjának ismertetése után a jelenlévő tíz képviselő egyhangú szavazatával fogadta el.

A költségvetésmódosítás mellékletét képező táblarendszer dokumentuma a részletes adatokkal a cikk alatti gombra kattintva letölthető!

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 09., 11:37
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elindította a „Megtartó Műszakok” elnevezésű országos programját, amely a kis- és középvállalkozások munkaerő-megtartó képességének javítását, valamint a munkavállalók mentális jóllétének támogatását tűzte ki célul. A kezdeményezés alapját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tavalyi sikeres pilotprogramja adja.
2026-07-07 14:33:27
Augusztus utolsó hétvégéjén újra benépesül a szakmári sportpálya, ahol 2026. augusztus 28–29-én rendezik meg a Szakmári Falunapot. A szervezők minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást ígérnek: a hagyományőrző programoktól kezdve a sporteseményeken és gyermekprogramokon át egészen az esti koncertekig és bulikig.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 07. 10., 09:29
Rendkívüli nyitvatartásra hívja fel a látogatók figyelmét a kalocsai FolkArt Látogatóközpont. Július 10-én, pénteken az intézmény a megszokottnál korábban, 12 órakor bezár. Még >>>
2026. 07. 10., 09:21
A közlekedésbiztonság népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt napokban. A rendőrök Balatonfenyvesen és Kalocsán is interaktív programokkal várták a gyerekeket és a felnőtteket, hogy játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos közlekedés fontosságára. Még >>>
2026. 07. 09., 08:38
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés abban a balesetben, amely július 7-én történt Kiskunfélegyházán, a Csólyosi úti vasúti átjáróban. Még >>>
2026. 07. 09., 08:34
Kalocsán ideiglenes forgalmirend-változásra kell számítani csütörtökön. A Tomori utca Ady Endre utca és Városház utca közötti szakaszát egész nap lezárják, ezért az arra közlekedőknek érdemes előre megtervezniük útvonalukat. Még >>>
2026. 07. 08., 10:50
A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára zivatarveszély miatt Bács-Kiskun vármegyére is. Az ország nagy részén a délutáni óráktól számítani lehet villámlással, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel érkező zivatarokra. Még >>>
2026. 07. 08., 09:01
Zavartan integetett az autópályán egy férfi Kecskemét közelében, miután rosszul lett vezetés közben. A gyors rendőri intézkedésnek és egy cukros üdítőnek köszönhetően állapota rövid idő alatt javult. Még >>>
2026. 07. 08., 08:51
Július 8-tól ideiglenesen bezárják a bajai Sugovica szabadstrandot, miután a Duna vízállása a működéshez előírt minimumszint alá csökken. A strand csak akkor nyithat ki újra, ha a folyó vízállása ismét eléri a szükséges értéket. Még >>>
2026. 07. 07., 11:03
Az elmúlt héten 51 közlekedési balesethez riasztották a rendőröket Bács-Kiskun vármegyében. A balesetekben 29 ember sérült meg, köztük egy motoros, aki egy kanyarban veszítette el uralmát járműve felett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK